Hollywood legnagyobb élő magyarját a francia fesztiválparadicsomban díjazták.
Az Egyesült Államokban élő magyar származású operatőr Pierre Angenieux-ről elnevezett, tavaly alapított operatőri életműdíjat vehette át a tiszteletére rendezett ünnepségen.
A cannes-i Fesztiválpalota Buñuel termében rendezett ünnepélyes átadón többek között Catherine Deneuve francia filmszínésznő és Jerry Schatzberg amerikai rendező köszöntötte Zsigmond Vilmost. Woody Allen és Robert de Niro videóüzenetet küldött, Isabelle Huppert pedig levélben méltatta az operatőrt.
Az 1930-ban Szegeden született Zsigmond Vilmos Budapesten tanult a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd 1956-ban emigrált az Egyesült Államokba. Eleinte tévéfilmekben és kis költségvetésű mozifilmekben dolgozott. Hollywoodi karrierje azután indult be, hogy Robert Altmannal együtt dolgozott a McCabe és Mrs Miller című filmen. Ezt követően a világ egyik legkeresettebb nemzetközi operatőre lett. Többek között John Boormannal, Woody Allennel, Brian De Palmával, Steven Spielberggel, Jerry Schatzberggel és Michael Ciminóval is együtt dolgozott hollywoodi karrierje során.
„A hetvenes években a fiatal amerikai rendezők olyan új fotós stílusra vágytak, amellyel filmjeik különbözhettek a nagy stúdiók produkcióitól. Akkor ismerték meg az olasz mozit és a francia új hullámot, amelyek teljesen újfajta módon készítettek filmet. Amikor látták, ahogyan én és (Kovács) László dolgoztunk, megértették, hogy mi kevés pénzből is tudunk szépen filmezni” – mondta a világhírű operatőr a Le Film Francais francia filmes lapnak a fesztiválon adott interjúban.
Az Amerikai Filmakadémiától Zsigmond Vilmos Steven Spielberg Harmadik típusú találkozások című sci-fijének fényképezésért vehette át az Oscar-díjat 1978-ban. Egy évvel később A szarvasvadász, 1985-ben A folyó, 2006-ban pedig a Fekete Dália című filmmel jelölték ismét Oscarra. Megkapta az Amerikai Operatőrök Társaságának (ASC) életműdíját és A szarvasvadászért a Brit Filmakadémia (BAFTA) elismerését is.
Zsigmond Vilmos szerint mindegyik film más, a stílust a történet határozza meg, amely a rendezővel és a díszlettervezővel folytatott megbeszélései során alakul ki. „Egy filmnek vizuálisnak, stilizáltnak kell lennie. Ezt hívom költői realizmusnak. Ami azt jelenti, hogy igaz, de nem realista, egy adag költészettel” – vallja az operatőr.
A cannes-i filmfesztivál hivatalos partnereként az Angénieux objektíveket gyártó Thales Angénieux tavaly alapította a díjat a világ filmgyártásában maradandót alkotó operatőrök számára. Az elismerést első alkalommal Philippe Rousselot vehette át.
Kép: Europress/AFP
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.