„További vizsgálatok elvégzése céljából” szedték össze a csíksomlyói búcsúban a könyveket. Jó olvasást kívánunk nekik!
A rendőrök eltávolíttatták a szombati csíksomlyói búcsú árusainak standjairól a Wass Albert által írt könyveket – közölte kedden a Székelyhon.ro portál. A könyvek kiadója hatalommal való visszaélésnek minősítette a történteket. A beszámoló szerint a Hargita megyei rendőrség gazdasági osztályának munkatársai ellenőrizték azokat az árusokat, akik a csíksomlyói búcsúra vezető út mellett állították fel standjaikat. Arra hivatkozva vetették le a standokról Wass Albert köteteit, hogy az írót jogerős ítélettel háborús bűnösnek nyilvánították az országban, és 2002 óta kormányrendelet tiltja a fasiszta, rasszista, illetve idegengyűlölő szimbólumok használatát, és az emberiesség elleni bűntettek elkövetőinek a népszerűsítését. A portál szerint volt olyan árus, aki ezután elővigyázatosságból a Nyirő József-köteteket is levette standjáról.
Gheorghe Filip a Hargita megyei rendőrkapitányság szóvivője a történtek kapcsán elmondta, egy árustól el is koboztak húsz „rasszista feliratú" pólót és tíz könyvet. A szóvivő az MTI megkeresésére pontosította: Wass Albert-köteteket foglaltak le kollégái, „további vizsgálatok elvégzése céljából". Hozzátette, a vizsgálatok végén az ügyészség fog dönteni a könyvek kérdéséről. Azt sem tartotta kizártnak, hogy a vizsgálatot a könyvek erdélyi kiadójára is kiterjesztik.
A Székelyhon kérdésére Szabó Károly a székelyudvarhelyi könyvtár munkatársa megerősítette, valóban létezik Romániában könyvekre vonatkozó tiltólista, de az olyan kiadásokat tartalmaz, mint például Adolf Hitler Mein Kampfja. A korábban könyvtárigazgatói tisztséget is betöltő Szabó Károly szerint ha egy író felkerül a tiltólistára, értesítik a könyvtárakat, hogy a műveit raktáron kell tárolni, és csak kutatási célokra szabad kiadni. A könyvtáros hozzátette, nincs tudomása arról, hogy Wass Albert is felkerült volna a tiltólistára.
A marosvásárhelyi Mentor kiadó 1999-ben kezdte el Wass Albert műveinek a kiadását, és – amint a kiadó honlapján látható – 2012-ig 44 Wass Albert-kötetet jelentetett meg. A Mentor kiadó albumot is jelentetett meg Wass Albert nyomában Erdélyben címmel. Ezek a könyvek bármelyik erdélyi könyvesbolt kínálatában megtalálhatók.
Káli Király István, a Mentor kiadó főszerkesztője határozottan cáfolta, hogy az író tiltólistára került volna. Szerinte a csíksomlyói incidens a „túlbuzgó ellenőrök" rovására írható. A kiadóvezető az eljárást hatalommal való visszaélésnek minősítette.
Az erdélyi arisztokrata családból származó Wass Albertet 1946-ban háborús bűnök elkövetése miatt egy kolozsvári népbíróság távollétében halálra ítélte. Azzal vádolták őt a korabeli román hatóságok, hogy 1940-ben, a magyar hadsereg Észak-Erdélybe történő bevonulásakor parancsot adott több ember kivégzésére. A háborús bűnösök kultuszát tiltó romániai jogszabály értelmében három erdélyi településen távolították el talapzatáról az író szobrát, könyvei némelyike azonban román fordításban is megjelent.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.