// 2025. november 15., szombat // Albert, Lipót

Wales vár a magyar–belga meccs győztesére

// HIRDETÉS

Lengyelország 11-esekkel, Wales pedig öngóllal jutott a legjobb nyolc közé a labdarúgó Európa-bajnokságon. A svájciakon a torna legszebb gólja sem segített.

Lengyel letámadással indult a meccs, Lewandowski már az első percben hibára kényszerítette Sommer kapust, de Milik nem találta el az üres kaput. Az Ajax csatára négyszer is próbálkozhatott az első félidőben, mert Lewandowski most is sikeresen alakította a csalicentert, elvonva az ellenfél védőinek figyelmét, de csatártársa is ugyanazt csinálta, mint a csoportmeccseken: elszórakozta a ziccereket. Svájc hiába birtokolta többet a labdát, statikus játékában csak a szögletek jelentettek veszélyt, Schär fejese azonban középre ment, és könnyedén fogta Fabiański.

A lengyel kapus a vezetés megszerzésében is fontos szerepet játszott. Gyors indításával Grosicki rohant el a balszélen, keresztlabdáját pedig Błaszczykowski a kapus lábai között belőtte a hálóba. Szintén Błaszczykowski lőtt egy nagyot 18-ról a második félidő elején, de Sommer hárítani tudott. A lengyelek ezzel befejezettnek nyilvánították támadásaikat, és a hátralevő időben csak előnyüket próbálták őrizni. Az utolsó félórára két friss csatárt becserélő Svájc nyomása pedig lassan meghozta eredményét: Rodriguez szabadrúgását Fabiański a torna eddigi legnagyobb védésével tolta ki, majd Seferovic bombázott a felső lécre.

Végül egy klasszis megoldás, Shaqiri 16 méteres ollózása hozta meg az egyenlítést, de a játék képét ez nem változtatta meg: a lengyelek a hosszabbítást is végiglazsálták, várva a 11-eseket. Ehhez kellett Fabiański újabb két nagy védése: Derdiyok sem fejjel, sem lábbal nem tudott kifogni rajta. 

A szétlövésben már kapusbravúr sem kellett, Granit Xhaka a második körben csúnyán mellélőtte, és mivel utána már senki sem hibázott, Krychowiak találata után a lengyelek ünnepelhették történelmi sikerüket: Európa-bajnokságon először jutottak a legjobb nyolc közé. A gólok és nagy helyzetek itt láthatók.

 

Svájc–Lengyelország 1-1 – 11-esekkel 4-5

Saint-Étienne, Geoffroy Guichard-stadion, 38 842 néző. Vezette: Mark Clattenburg (angol)

Svájc: Sommer – Lichtsteiner, Schär, Djourou, Rodríguez – Behrami (Fernandes, 77.), Xhaka – Shaqiri, Džemaili (Embolo, 58.), Mehmedi (Derdiyok, 70.) – Seferović. 

Lengyelország: Fabiański – Piszczek, Glik, Pazdan, Jędrzejczyk – Błaszczykowski, Krzchowiak, Mączyński (Jodłowiecz, 101.), Grosicki (Peszko, 104.) – Milik, Lewandowski. 

Gólszerzők: Shaqiri (82.), illetve Błaszczykowski (39.) 

11-esek: Lichtsteiner (1-0), Lewandowski (1-1), Xhaka (mellé), Milik (1-2), Shaqiri (2-2), Glik (2-3), Schär (3-3), Błaszczykowski (3-4), Rodríguez (4-4), Krychowiak (4-5)

Sárgalap: Schär (55.), Jędrzejczyk (57.), Pazdan (111.), Djourou (117.)

 

 

Halk csontzene nyelvi problémák nélkül

Brusztolós Championship-meccsre volt kilátás a 96. Wales–Észak-Írország találkozón, stílszerűen szigetországi bíróval. Tipikus „angolfocit” láthattunk, annak minden szépségével és árnyoldalával. 

Az elején meglepő módon az észak-írek többet birtokolták a labdát, az első helyzet(ecske) is előttük adódott, Hennessey mentett szögletre az első tíz perc végén. Tekintve, hogy a csoportkörben 30% körül volt a észak-írek labdabirtoklása, nem meglepő, hogy a technikásabb walesiek meg tudták tartani a játékszert, és durván 60-40 arányban nyerték a félidőt ebben a mutatóban. A pálya középső harmadában zajlott a játék, a kapusok felívelték a labdát, utána valamelyik csapat néhány érintéssel, hosszú passzal eljutott az ellenfél tizenhatosáig. Sok kapu előtti akció azonban nem volt, Ramsey lesgólja jelentett oázist a csontdarálás sivatagában. A kemény játékot Atkinson engedte, a durvaságot nem, így Dallas kapott olyan lapot (sárgát) a félidő végén, amit JR Ewing érdemelt minden Dallas-epizódban. Az előzetesen várt különbségből nem sok látszott, sőt, az észak-írek mindenki meglepetésére bátran futballoztak, letámadtak, többször is nyomást gyakorolva a walesi védelemre.

A második félidő ugyanúgy kezdődött, ahogy az első véget ért, bár Wales alig észrevehetően jobb lett. Vokes előtt adódott is egy lehetőség, Ramsey beadását fejelte mellé az 53. percben. Chris Coleman walesi szövetségi kapitány megunta a dolgot, és Robson-Kanu becserélésével gyakorlatilag feladja az ívelgetést.  Jonathan Williams érkezésével pedig stabilabb lett a középpálya, a lassan-lassan növögető mezőnyfölény pedig végül góllá érett. Természetesen Bale főszereplésével, aki 75. percben végigfutotta a komplett észak-ír védelmet, laposan középre lőtte a zsugát, McAuley pedig élete legfontosabb gólját lőtte a saját kapujába (megduplázva az idei dugóinak számát.)

A meccs lényegi része ezzel véget is ért, Wales szilánkosra tördelte a játékot a bíró pedig lefújta. Az észak-írek nem játszottak rosszul, de mindent egybevéve jobb volt Wales, teljesen jogosan lesznek a magyar–belga meccs győztesének ellenfelei a következő körben.

 

Wales–Észak-Írország 1-0

Párizs, Parc des Princes, 44 342 néző. Vezette: Martin Atkinson (angol)

Wales: Hennessey – Gunter, Chester, A. Williams, Davies, Taylor – Allen, Ledley (J. Williams, 63.), Ramsey – Vokes (Robson-Kanu, 55.), Bale. 

Észak-Írország: McGovern – Hughes, McAuley (Magennis, 84.), Cathcart, J. Evans – Ward (Washington, 69.), Davis, Norwood (McGinn, 79.), C. Evans, Dallas – Lafferty.

Gólszerző: McAuley (75. – öngól)

Sárgalap: Dallas (44.), Taylor (58.), Davis (67.), Ramsey (90+3.)

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások
Krónika

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások

Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…
Főtér

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…

… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója
Székelyhon

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS