// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Vita Ferdinánd király nagykárolyi helyéről

// HIRDETÉS

A nemzeti liberálisok szerint a Károlyi-kastély kertjében lenne a szobor helye. Az RMDSZ többségű helyi közgyűlés inkább a román katona emlékműve mellé állítaná fel.

Heves, etnikai felhangoktól sem mentes vitába torkollt a nagykárolyi képviselő-testületben a Nemzeti Liberális Párt (PNL) helyi szervezetének arra vonatkozó javaslata, hogy Károlyi-kastély parkjában, a főbejárattal szemben állítsanak szobrot I. Ferdinánd román királynak. A kezdeményezésre az RMDSZ-es többségű tanács – a szociáldemokraták tartózkodása mellett – végül rábólintott, azonban a kastélykert helyett a városközpontban levő román katona emlékműve körüli parkban jelölte ki a büszt helyét.

A liberálisok azonban a monumentális Vida Géza-szobor melletti területet elfogadhatatlannak tartják. Ilie Ciută pártelnök elmondta: úgy vélik, eltörpülne a király mellszobra a 18 méter hosszú és 6 méter magas alkotás közelében.

„Nem vitatom, hogy helye van a román király szobrának a városban, de ezt nem a kastélykertben kell felállítani” – vallja azonban Kovács Jenő polgármester, aki szerint a nagykárolyiak a mai napig nem felejtették el, hogy az első világháborút követően a városban felrobbantották Kossuth szobrát, a Kölcseyét pedig lebontották, ezért érzékenyek az ilyesmire.

Elismerte ugyanakkor, hogy a Károlyi-leszármazottak véleményének is szerepe volt a döntésben, akik azt kérték, hogy a kastély kertjébe, ha egy mód van rá, “ne vigyék be a politikát”.

Thoroczkay Sándor szatmárnémeti történész üdvözölte a nagykárolyi tanács döntését, mint kifejtette, a román katona emlékműve melletti tér megfelelőbb a szobor számára, mint a kastélykert. Emlékeztetett: a románok I. Ferdinándban nemzetegyesítő királyukat, Nagy-Románia megteremtőjét tisztelik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro