// 2026. október 14., szerda // Helén

Visszavonul Aretha Franklin

// HIRDETÉS

A soul királynője arra hivatkozott, hogy több időt akar tölteni az unokáival.

A 74 éves énekesnő a detroiti televíziónak nyilatkozva elárulta, hogy visszavonulása előtti utolsó albumát Stevie Wonderrel együtt veszi fel.

Aretha Franklinnak húsz száma szerepelt Amerikában a toplista csúcsán és ő volt az első női zenész, akit beiktattak a Rock and Roll Hírességek Csarnokába. 1968 és 1975 között minden évben ő kapta a Grammy-díjat a legjobb rythm and blues énekesként, és 2005-ben George W. Bush elnök a Szabadságért Elnöki Érdeméremmel tüntette ki – emlékeztetett a BBC News beszámolója.

Franklin, aki emellett képzett zongorista, 19 éves kora óta lép fel énekesként, ám az utóbbi években meggyengült az egészsége. 2010-ben egy hasi műtét miatt egy ideig nem állhatott színpadra, és felgyógyulása után már kevesebb fellépést vállalt.

Pályafutására visszatekintve elmondta, hogy elégedett azzal, amit elért. Visszavonulásával kapcsolatban megemlítette, hogy azért néhány dologra továbbra is nyitott marad, úgy érzi, különben sem lenne jó, ha csak ülne, és nem csinálna semmit.

A Memphisből származó énekesnő, egy híres baptista prédikátor lánya, egészen ifjú korától olyan gospelsztároktól tanult, mint Mahalia Jackson és Clara Ward. Karrierje akkor kezdett felívelni, amikor 1966-ban az Atlantic Recordhoz került, ahol Jerry Wexler producer énekesnőként a híres Muscle Shoals Rhythm Section mellé állította. Két évvel később már Amerikában és Európában is „Lady Soul”-ként emlegették.

A diszkókorszakban akadozni kezdett a karrierje, de a Blues Brothers című kultfilmmel, amelyben szerepelt, visszakerült a közönség szívébe, és a nyolcvanas években olyan nagy sikerű számai szóltak, mint a Who's Zooming Who? vagy a George Michaellel előadott I Knew You Were Waiting (For Me).

Azóta is számos lemeze jelent meg, két éve pedig Barack Obama elnök is megkönnyezte előadását a Kennedy Centerben rendezett díjátadó ceremónián, ahol az Amazing Grace című klasszikust adta elő. Íme:

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia
Székelyhon

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia

Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.

// még több főtér.ro