Azt már tudjuk, hogy ha lassul a tesztelés üteme, alacsonyak maradnak a járványszámok is.
Bár az orvosok arra készülnek, hogy hamarosan megugrik a napi fertőzésszám, továbbra is az utóbbi idők átlagos szintjén mozog, az átlagosnál pár ezerrel alacsonyabb tesztelési üzemmód mellett. Az elmúlt 24 órában 3525 új esetet tártak fel 29 829 mintavétel alapján. Összehasonlításképpen: kereken egy héttel ezelőtt 4951 új fertőzött volt, a tesztek száma pedig 31 ezer körül mozgott. A pozitivitási ráta akkor 15,77% volt, most 13,2%. Mindebből úgy tűnik, hogy az szakemberek által jósolt bumm egyelőre nem következett be.
A kórházakban jelenleg 8 739 pácienst ápolnak, ebből 1101-en fekszenek súlyos állapotban az intenzív terápiás osztályon.
Szerda reggel óta 66 halálesetet hoztak összefüggésbe a járvánnyal, három áldozat a negyvenes éveiben járt, a többiek idősebbek voltak. Három elhunytnak nem volt más ismert betegsége.
A járványadatok közül fontos még megemlíteni, hogy Bukarest (560) után Kolozs (291) és Temes (299) megyében regisztrálták a legtöbb beteget, a lakosságarányos fertőzési ráta pedig továbbra is négy megyét sorol vörös kategóriába.

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.

Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.

További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.

További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.

… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.

Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.

További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.

Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.