Ráadásul a Sepsi OSK pontszerzéssel avatta fel az új stadiont.
Az FC Voluntari nem tartozik a román labdarúgó-bajnokság közönségvonzó csapatai közé, hétfő este mégis teltházas meccset játszott az alsóházi rájátszás második fordulójában. Igaz, a Liga 1 egyik legkisebb stadionjában, ahol azonban először rendeztek élvonalbeli mérkőzést. A Sepsi OSK csapata ugyanis csak kilenc hónappal a történelmi feljutás után tudta olyannyira kipofozni a sepsiszentgyörgyi stadiont, hogy azt a profi liga is elfogadja.

Diószegi László, a Liga 1 első székelyföldi csapatának tulajdonosa mintegy háromszázezer eurót költött arra, hogy a domboldalból lelátó, VIP- és sajtószektor legyen, és a sporttörténelmi meccsre alkalmi világítórendszert is bérelt Olaszországból az alapszakaszban hazai meccseit Brassóban, majd Ploiești-en megrendező klub. A 4500 jegy már öt nappal a meccs előtt elfogyott, a szurkolók pedig a fagyos szél, majd a szállingózó hóesés ellenére már jó másfél órával a meccs előtt kimentek a stadionba, hogy az avatóünnepségnek is szemtanúi legyenek.

A beszédek lényege már az első mondatban elhangzott, amikor Antal Árpád polgármester a „Mindenütt jó, de a legjobb itthon” közmondással indította beszédét. A szokásos szalagvágás és tűzijáték előtt az új lelátót avatták fel egyházi áldással, amelynek szektorait a szentgyörgyi klub elhunyt szurkolóiról nevezték el.

Jó másfél órás didergés után aztán jött a foci is, a hazaiak Fülöp István kapufájával kezdték a meccset, a sporttörténelmi gólt azonban a vendégek lőtték az első félidő végén, 11-esből. Szerzője, Lucian Marinescu ilyen szempontból igazi specialistának számít, hiszen 2011-ben, még az U játékosaként a Kolozsvár Aréna első tétmérkőzésen lőtt gólja is az ő nevéhez fűződik.

A második félidőben aztán a Sepsi OSK is kiharcolt két büntetőt, előbb a CFR-től kölcsönkapott Yasin Hamed, majd a klublegenda Hadnagy Attila révén, Fülöp pedig mindkettőt kegyetlenül bevágta a jobb sarokba. A hazai győzelem azonban elmaradt, a 91. percben Bălan fejesével kiegyenlített Voluntari, de a 2-2-es döntetlen ellenére járt a székely himnusz a csapatnak.
Nemcsak a hazatérés jelent nagy változást a szentgyörgyi klub életében, hanem a vezetőség is megújult: kedd délelőtt jelentették be hivatalosan, hogy Csinta Samu lett az egyesület elnöke.Amint az új vezető a Főtérnek elmondta, egyik legfontosabb feladatának az utánpótlás átszervezését tekinti, ennek érdekében hamarosan megkezdődik a klub új infrastruktúrájának kiépítése. A sportminisztérium tulajdonában levő városi stadion a tervek szerint csak másfél évig lesz a Sepsi OSK otthona, addig ugyanis a remények szerint a város Csíkszereda felőli kijáratánal felépül a hét pályát magába foglaló utánpótlásközpont, amelynek központi pályája már valóban megfelel majd a profi liga minden feltételének is, a világítást is beleértve.
A tavaly elkészült Sepsi Aréna és az egy hónapja átadott jégpálya tőszomszédságába tervezett létesítmény megépítését a magyar állam pénzeli.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.