// 2024. október 5., szombat // Aurél
Marosvásárhely

Visszafogott, de markáns üzeneteket megfogalmazó tüntetés volt Vásárhelyen

Több ezren gyűltek össze a prefektúra előtt a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium megszüntetése elleni tiltakozáson.

A Római Katolikus Státus Alapítvány által szervezett tüntetésre egész Erdélyből érkeztek résztvevők, és a jelenlévőket a testvéregyházak vezetői, közöttük Kató Béla erdélyi református püspök is megáldotta.
 
A békés demonstráció közös imádkozással kezdődött, majd Jakubinyi György érsek beszédével folytatódott.
 
 
„A marosvásárhelyi katolikus egyházi oktatást felszámoló diktatúra 40 évig törvényen kívül helyezte ezt az iskolát. A rendszerváltás után eltelt 28 év. 28 év, amely során a jogállamiság újra épült, a lebontott, félresöpört értékek újra előkerülhettek. Értéket teremteni egy jogállamban kötelesség és felelősség. Ez az iskola érték mindannyiunknak. Ezt az értéket védenünk kell.” – fogalmazott a gyulafehérvári római katolikus érsek, a tüntetés szervezője. Hangsúlyozta: védenünk kell az iskolát, és mindenkit, aki az iskoláért küzd.
 
 
„Védenünk kell híveink jogait, hogy szabadon választhassák ezt az iskolát; az iskolába járó gyerekeket, akiknek nevelését szüleik ránk, az egyházi iskolára bízták; az iskola igazgatóját, akit immár 10 hónapja tiltanak el feladata végzésétől és az iskolában tanító tanárokat, akik egyházi engedélyünk elnyerésével itt teljesítik hivatásukat.” – fogalmazott. Az érsek teljes beszéde itt olvasható.
 
 
Nagy Henrietta, a Római Katolikus Teológiai Líceum 12. osztályos diákja beszédében kifejtette: a diákoknak nagyon elege van abból, hogy rajtuk csattan az ostor. „Elegünk van abból, amit velünk, szüleinkkel és tanárainkkal végigcsináltak! Elegünk van ebből az egész csúfolkodásból! Elegünk van a tehetetlenségből! Elegünk van abból, hogy diáktársainkat kihallgatják! Olyan ez az egész, mint az az időszak, amiről a szüleink azt mondták, soha nem jöhet vissza. Hát tévedtek. Visszajött.” – mondta. Teljes beszéde itt olvasható.
 
 
Helyszíni tudósítónk szerint a prefektúra előtti tér zsúfolásig megtelt a demonstrálókkal, csak a téren körülbelül 2500-an lehettek – többségében a gyermekükért, unokáikért aggódó szülők és nagyszülők –, de sokan nem fértek be a térre.
 
A hangulat visszafogott, de a beszédek elszánt üzenetet hordoztak. Valamennyi történelmi magyar egyház képviselte magát, az egyházfők áldást mondottak.  
 
 
A tüntetésen az egyik szülő, Kapás Barna olvasta fel a szervezők kiálltványát, amelyben:
 
1. Felszólították az összes intézményt, amely illetékes a Római Katolikus Teológiai Líceum és ez által a gyermekek helyzetének alakulásában, hogy azonnali hatállyal korrigálják a hiányosságokat, hibákat. Biztosítsák a gyermekeknek az alkotmánynak megfelelően a tanuláshoz való jogot, úgy, ahogyan az őket megilleti: megőrizve a családok egységét, testvért testvértől nem szétszakítva, az általuk és szüleik által választott iskolában! 
 
2. Követelték a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum jogi helyzetének tisztázását, követelték a tanügyminisztertől a kialakult helyzet azonnali megoldását kormányrendelet vagy miniszteri rendelet útján.
 
3. Követelték, hogy a tanügyminiszter hosszabbítsa meg a megbízott iskolaigazgató mandátumát, biztosítsa a tanárok további alkalmazását és az oktatás zavartalan működését.
 
 
A több ezres tömeg skandálások nélkül, a magyar és a székely himnusz eléneklésével és szűnni nem akaró tapssal fejezte ki, hogy egyetért az elhangzottakkal. Sokan gyertyát gyújtottak, és egyházi énekeket énekeltek, aztán csendesen távoztak a marosvásárhelyi prefektusi hivatal előtti térről.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.