// 2026. október 15., csütörtök // Teréz
kié lesz a palota?

Vissza tudja-e szerezni a megyei tanács a kolozsvári Bánffy-palotát? – hírek kedden

// HIRDETÉS

Elképesztő összeget fizetnek évente a szülők a gyerekek különóráiért és tanszerekért. Becali rendesen összebalhézott Simionnal, új szuverenista pártot készül alapítani.

Romániában ingyenes az iskola, de a szülők így is évente közel 10 ezer lejt költenek a gyerekük oktatására

A romániai iskolarendszerben ingyenes tanítás folyik, de ez távolról sem jelenti azt, hogy a szülőknek semmibe sem kerül a gyerekek oktatása. Ezt megerősíti a Salvați Copiii (Mentsétek Meg a Gyerekeket) gyerekjogvédő civil szervezet friss tanulmánya, amely szerint Romániában a szülők évente átlagban közel tízezer lejt költenek gyerekenként magánórákra, iskola utáni foglalkozásokra és tanszerekre.

A szervezet 2024-ben gyűjtött adatai szerint ebből az összegből a szülők átlagosan 3700 lejt költenek különórákra, és 2500 lejt iskola utáni foglalkozásokra. A 2021-es hasonló adatokhoz viszonyítva a tavalyi év végére ezek a költségek, jelentősen, 3000 lejjel emelkedtek.

// HIRDETÉS

A kutatásból az is kiderül, hogy minél nagyobb a gyerek, annál többe kerül: az általános iskolások esetében a fenti összeg 6800 lej körüli, de a középiskolások esetében meghaladja a 12 ezer lejt.

A felmérésben részt vevő szülők 48 százaléka mondta, hogy különórákat fizet a gyerekének. A gimnazisták esetében ez az arány 64%, míg a középiskolások kétharmada vesz különórákat. Még az elemi oktatásban is jelentős, 19 százalékos azoknak a gyerekeknek az aránya, akik az iskolai oktatásion kívül magánórákra is járnak.

Jelentősen változás tapasztalható viszont az osztálypénz vagy az iskolai alap tekintetében. A 2021-es évhez képest 22 százalékról 16 százalékra csökkent azoknak a szülőknek az aránya, akik szerint az osztálypénz befizetése kötelező, az iskolai alap esetében 13 százalékról 7 százalékra csökkent ez az arány.

A civil szervezet arra figyelmeztet, hogy 2018-hoz képest az oktatás rejtett költségei mára megháromszorozódtak, ez pedig fokozza a diszkriminációt a rosszabb anyagi helyzetben élő gyerekek esetében.

Gigi Becali rendesen összebalhézott az AUR-ral és George Simionnal, új szuverenista pártot akar létrehozni

George Becali volt európai parlamenti képviselő, a FCSB fociklub tulajdonosa az AUR színeiben lett parlamenti képviselő 2024-ben. Egy ideje azonban közte és a párt vezetése között egyre inkább fokozódik a feszültség, főleg miután Becali nyíltan Călin Georgescu elnökjelölt ellen foglalt állást, legutóbb pedig hevesen ellenezte, hogy Anamaria Gavrilă, a POT párt elnöke is a szuverenisták egyik államfőjelöltje lehessen (Gavrilă és Simion is benyújtotta jelöltségét azzal a feltétellel, hogy egyikük majd visszalép).

Miután Gavrilă is benyújtotta jelöltségét, Becali pénteken bejelentette, hogy kilép az AUR-ból, mert szerinte az elnökségre teljesen alkalmatlan a POT elnöke, aki szerinte „szemtelen” és felkészületlen.

George Simion hétfő este egy televíziós műsorban élesen bírálta Becalit, aki állítása szerint nyomást gyakorolt rá, hogy nem támogassa Georgescut. „Én nem leszek ugyanabban a pártban Becalival, aki úgy döntött, hogy visszavonul. Politikai útjaink nem fogják metszeni egymást” – mondta Simion, aki szerint „Becali történelem”, nem fogadja vissza a pártba.

Válaszképpen Becali keményen nekiment Simionnak, ravasznak, méltatlannak és pofátlannak nevezte. Leszögezte, hogy nem fogja támogatni az elnökjelöltségét. Azt is elárulta, hogy neki 700 ezer eurójába került a parlamenti képviselői tisztség, és további százezer eurót adott kölcsön az AUR-nak. Mint mondta, a Galac megyei, 2024-ben árvíz sújtotta Pechea település házainak újjáépítéséről van szó, amelyet Simion kezdeményezett kampánymegfontolásból.

Kedden Becali még tovább ment és bejelentette, hogy saját szuverenista pártot alapít, de nem az AUR embereivel, mert ebben a pártban alig öt-hat értékes ember van, de nemsokára ők is otthagyják George Simiont, aki szerinte végül párt nélkül marad.

A juhászból lett és a juhtenyésztést továbbra is művelő politikus azt is elárulta, hogy George Simion esküvőjére három tonna sajtot adományozott.

„Három tonnát, mert nem volt elég. Még rendeltem egy tonnával. Előbb kettő volt, aztán küldtem még egy tonnányit, három tonna sajtot”

– részletezte az ügyletet Becali.

A megyei tanács megpróbálja megvásárolni a kolozsvári Bánffy-palotát

Kolozs Megye Tanácsa élni fog elővásárlási jogával és megpróbálja megvásárolni tulajdonosaitól a Kolozsvár főterén álló Bánffy-palotát – jelentette be kedden Alin Tișe tanácselnök.

A megyei tanács jelenleg tárgyalásokat folytat a Művészeti Múzeumnak otthont adó Bánffy-palota kétharmadát birtokló jelenlegi tulajdonosok egy részével, hogy megvásárolja ennek a kétharmadnak a felét. Tișe szerint négyzetméterenként 500 eurós árral számolnak, de megvárják a hivatalos értékbecslés eredményét. A kétharmad másik feléért csak ezután kezdődnek el a tárgyalások, ez a rész ugyanis más tulajdonosok birtokában van.

A tanácselnök azt is elmondta, hogy a tulajdonosok „igen sok pénzt, milliókat kérnek”, de az intézmény annyit nem fizethet, mivel igazodnia kell a hivatalos szakértői véleményekhez az árat illetően.

A Bánffy-palota mintegy háromnegyedét (az ezer négyzetméterből 750-et) első fokon 1999-ben ítélték oda Paraschiva Roșcának, egy Nicolae Roșca nevű, Szeben megyei kereskedő sógornőjének. A vállalkozó a múlt század elején hatalmas vagyonra tett szert Erdély-szerte, és állítólag többször is kölcsönt adott a nehéz anyagi helyzetbe sodródott Bánffy Dénesnek, a palota akkori tulajdonosának, így kerülhetett a birtokába a palota.

A visszaszolgáltatási per közben lezárult, Paraschiva Roșca örökösei pedig 2023 őszén felszólították a Művészeti Múzeumot, hogy adja át nekik a Bánffy-palota kétharmadát. Azóta eltelt másfél év, a megyei tanács pedig eközben tárgyalásokat kezdeményezett a tulajdonosokkal, hogy megvásárolja az épület legnagyobb részét.

A Bánffy-palota furcsa tulajdonjogi történetéről és a visszaszolgáltatási per részleteiről itt írtunk bővebben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS