A miniszterelnök lépni fog az ügyben a belügyminiszter szerint
Az Országos Hírközlési Hatósággal (ANCOM) tárgyal Mihai Tudose kormányfő egy olyan rendszer kiépítése érdekében, amelynek révén sürgősségi helyzetekben gyorsan riasztani lehet a lakosságot – mondta Carmen Dan belügyminiszter, Klaus Iohannis államfő hétfői közleményére reagálva.
A vihar által sújtott Temesvárra kiszálló belügyminiszter úgy nyilatkozott: már megkezdődtek a tárgyalások a mobiltelefon-szolgáltatókkal egy riasztási rendszer kialakítása érdekében, és Mihai Tudose kormányfő jelenleg éppen az illetékes tárcák vezetővel és az Országos Hírközlési Hatóság (ANCOM) képviselőivel tárgyal ez ügyben.
Carmen Dan ugyanakkor sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a kormány készenléti ügyosztálya (DSU) által kidolgozott alkalmazást csak mintegy százezren töltötték le eddig, pedig ingyenes és nagyon hasznos sürgősségi helyzetekben.
A belügyminiszter ezzel az államfő hétfői közleményére reagált, amelyben Iohannis
Az elnök szerint a vasárnap pusztító vihar felfedte hiányosságokat, amelyek megmutatkoznak a katasztrófa-elhárítás és a lakosság gyors figyelmeztetése terén.
Iohannis leszögezte: a veszélyes meteorológiai jelenségek gyakorivá válása miatt elfogadhatatlan, hogy akadozva működjön az állami intézmények belső kommunikációja, hisz ezeknek nemcsak a katasztrófák következményeit kell orvosolni, hanem feladatuk a megelőzés, a lakosság gyors riasztása is.
Iohannis a lakosság figyelmeztetésére alkalmas gyorsriasztási rendszer kiépítését, valamint a krízishelyzetek kezelésének hatékonyabbá tételét kérte a kormánytól. „Egy ilyen rendszer megakadályozhatta volna a vasárnapihoz hasonló tragédiákat.
Elfogadhatatlan, hogy a számítástechnikai szakemberek nagy számáról és internetsebességéről híres Romániában még nem kezdeményezte a kormány a lakosság figyelmeztetését szolgáló riadórendszer kidolgozását” – olvasható az idézett dokumentumban.
Az államfő az oktatás szerepét is megemlítette a katasztrófa-elhárításban. „Elengedhetetlen az állampolgárok felkészítése, és ebben az iskola nagyon fontos szerepet játszik. Csak egy folyamatos tájékoztató kampány révén tudjuk fejleszteni az emberek reagálási és elhárítási képességét, amelyre veszélyes meteorológiai jelenségek vagy más válsághelyzetek esetén szükségük van” – szögezte le Iohannis.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.