// 2026. november 7., szombat // Rezso

Victor Ponta is gazdasági szabadságharcot indít?

// HIRDETÉS

A román kormányfő meglehetősen harcias hangnemben beszélt az ország gazdasági függetlenségének megvédéséről.

Majdnem elkerülte a figyelmünket – így járunk, ha nem lájkoljuk a csúcspolitikusok Facebook-profilját –, hogy Victor Ponta legutóbbi bejegyzésében olyan hangnemet üt meg, mintha ő lenne a bukaresti Alexisz Ciprasz.

Azt írja a miniszterelnök, hogy bár az adótörvénykönyvet teljes politikai konszenzussal fogadták el, a vállalkozói szférával egyeztetve, mégis, az ország gazdasági függetlenségének, prosperitásának és fejlődésének ellenségei bármit megtennének azért, hogy megakadályozzák az adótörvényben foglaltak alkalmazását. Ezért felhívást intéz minden jóérzésű románhoz, hogy alkossanak közös frontot az ország- és társadalomellenes törekvésekkel szemben. 

Ponta nem pontosítja, kiket ért a román gazdasági függetlenség ellenségei alatt, és azt sem, hogy pontosan mi váltotta ki harcias kifakadását, de a miniszterelnöki felhívásnak gyaníthatóan köze van a nemrég megszavazott áfacsökkentéshez, amelyet Románia nemzetközi hitelezői elleneztek. Az adócsökkentések következtében ugyanis 12 milliárd lejjel kevesebb pénz folyik be az államkasszába a jövő évben, így Romániának magasabb államháztartási hiánya lesz, mint amekkorát korábban vállalt, de a deficit nem haladja meg a román bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát. 

Amellett, hogy az áfa 24-ről 19 százalékra csökkent (és Ponta, illetve Eugen Teodorovici pénzügyminiszter szerint már január 1-je előtt bevezethető), az adótörvény egyebek mellett eltörli az osztalékadót, az ipari létesítményekre kivetett úgynevezett oszlopadót, valamint az üzemanyag pótlólagos, hét eurócentes jövedéki adóját. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro