Merthogy román médiumok hírbe hozták őt is.
Cáfolta csütörtökön Verestóy Attila szenátor, hogy érintett lenne az erdő-visszaszolgáltatásokkal kapcsolatos korrupciós ügyben.
Szerdán a stiripesurse.ro írt arról, hogy az erdő-visszaszolgáltatási ügy mellett az ügyészség a Hargita megyei erdőlopási ügyekben is nyomoz. Így került be a képbe Mircea Dușa védelmi miniszter, aki a portál szerint korábban, még belügyminiszteri mandátuma alatt, Verestóy Attila kérésére megpróbálta leállítani az erdőlopások kivizsgálását.
Húsz éve próbálnak belekavarni egy olyan dologba, amihez semmi közöm: nem foglalkoztam sem erdőkitermeléssel, sem erdővisszaadással" - jelentette ki a Transindexnek a szenátor.
Elmondta, a Nagy-Románia Párt régi híresztelése, hogy érdekelt lenne az erdőkitermelésben, ami időről időre előkerül a sajtóban.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
… a konstancai orosz főkonzul elhordta az irháját, de az orosz zászlót ott hagyta emlékül az épület tetején… és egy PSD-s polgi nagylelkűen kölcsönadja saját úszómedencéjét a helybeli gyerekeknek.
Öt évvel ezelőtt még átlagosan tizenöt medve fordult meg nap mint nap Tusnádfürdőn, sokszor a település utcáin bóklászva. A helyiek biztonságot követeltek, a városvezetés és a szakemberek pedig a konfliktusok megelőzésében keresték a megoldást.
A mítosztalanított román–magyar közös történelem nem széles körű fogyasztásra alkalmas termék, de az MCC-történészkerekasztal előadói egyelőre optimisták.
Felrobbant egy tengeri drón pénteken a konstancai kikötőben; a robbanás hangja a környező lakónegyedekben is hallható volt.
Egy 34 éves férfi életét vesztette szombat reggel, miután a hatóságok szerint medvetámadás érte a Szeben megyei Prod település közelében – közölte a Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
Heherészve, előítéletekre épülő székely vicceket olvasgatva gyűjt követőket egy podcastműsorban két csíkszeredai önkormányzati képviselő. Miközben tanácsosként egyetlen határozattervezetet sem nyújtottak be.
További hírek: csak 2031-re készülhet el teljes hosszában az észak-erdélyi autópálya – ha minden jól megy... Kamat-trükközésen kapott tíz romániai bankot a Versenytanács, 710 millió eurós bírságokat szabott ki.

További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.

… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.

Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.

Több mint tízezer egészségügyi dolgozó tüntetett Bukarestben a bérreformtervezet ellen. Légpuskát és ezer lövedéket foglaltak le a kolozsvári repülőtéren.

Hatalmas erdősítési trükközésről számolt be a környezetvédelmi miniszter. Megbénulhat a köztelevízió működése, az alkalmazottak fellázadtak a tévé vezetősége ellen.
Hatalmas erdősítési trükközésről számolt be a környezetvédelmi miniszter. Megbénulhat a köztelevízió működése, az alkalmazottak fellázadtak a tévé vezetősége ellen.
… a konstancai orosz főkonzul elhordta az irháját, de az orosz zászlót ott hagyta emlékül az épület tetején… és egy PSD-s polgi nagylelkűen kölcsönadja saját úszómedencéjét a helybeli gyerekeknek.
… a konstancai orosz főkonzul elhordta az irháját, de az orosz zászlót ott hagyta emlékül az épület tetején… és egy PSD-s polgi nagylelkűen kölcsönadja saját úszómedencéjét a helybeli gyerekeknek.
Románia kiutasíthatja az orosz nagykövetet, ha újabb orosz drónok hullanak az országra. A személyi igazolványáért ment a plázába egy férfi, öt év börtön lett a vége.

Kétéves kisfiú vesztette életét játék közben a szatmárnémeti városnapokon. Visszatérhetnek otthonaikba az orosz drónbecsapódás által megrongált galaci tömbház lakói.

… mi történik, ha páncélos csapatszállító járművek nem tartják be az előírt követési távolságot? És a medvék lassan megszállják Kolozs megyét.