Ezek után gyakrabban fogunk az eMAG-on lógni, hogy kifogjunk hasonló „akciókat”.
Már megint áll a bál az eMAG háza táján, miután valószínűleg egy elírás következtében nevetséges áron, mindössze 29,6 lejért kínáltak 6 ezer lejt érő laptopokat az online kereskedelmi áruházban. Az akcióra többen is lecsaptak, akiket most egyenként keresnek meg a cégtől, hogy lemondják a rendelést, kárpótlásként pedig egy 100 lejes utalványt ajánlanak fel. A hordozható személyi számítógépeket a Kshop nevű cég árulta az eMAG-on keresztül.
A Libertateának nyilatkozó vásárló elmondta, amikor meglátta az ajánlatot, egyből három laptopot (HP Elitebook 840 G4) rendelt. Már türelmetlenül várta, hogy megkapja a zsákmányt, amikor megkeresték e-mailben az eMAG-tól és közölték, nem tudják teljesíteni a rendelést. Semmilyen magyarázattal nem szolgáltak, viszont felajánlottak neki egy 100 lejes vásárlási utalványt.
A hölgy elmondta, nem hagyja annyiban a dolgot, és nem tart igényt az utalványra, neki a laptopok kellenek. Ennek érdekében elmegy a végsőkig: panaszt tesz a fogyasztóvédelmi hivatalnál.
Nem ez az első eset, hogy online áruházak tévedésből bagópénzért árultak különböző elektronikai cikkeket, valószínűleg nem is az utolsó. A kiszállítás azonban a legtöbb esetben már nem történik meg, ami nemcsak sima bunkóság a vásárlóval szemben, hanem jogi kérdéseket is felvet.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Magyarország nem sodródik, hanem irányt mutat – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke szombaton Budapesten, a nagyobbik magyarországi kormánypárt, a Fidesz jelöltállító kongresszusán.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.
Egy 43 éves férfi csütörtök éjjel életét vesztette a nagyszebeni tömegközlekedési vállalat egyik autóbuszán. A sofőr szerint csak a végállomáson értesítették, hogy egy utas meghalt, mert többen nem akarták megszakítani az útjukat.
A kormány vasárnap egy sor pontosítást közölt az ingatlanokra (épületek, telkek) és járművekre megszabott adók és illetékek emeléséről szóló döntéssel kapcsolatban.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!

Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.

További híreink: még mindig több ezer háztartásban okoznak áramkimaradást az időjárási viszonyok, péntekig ugyanakkor nem fog enyhülni a télies, csapadékos idő.

Továbbá: megmagyarázta a román digitalizációs hatóság, hogy miért nem lehetett fizetni a Ghișeul.ro platformon. Ezer kilométernél is hosszabb új túraösvényt alakítanak ki a Duna mentén Via Danubiana néven.

Csoda Konstancán – elmúlik a lumbágójuk az orvosoknak a magánklinika küszöbén. Egy 18 éves romániai halálos áldozata is van a svájci tűzvésznek.

Erdélyt elborította a hó, szünet nélkül dolgoznak az áramellátás helyreállításán és a hegyen bajba kerültek mentésén. Egy év alatt komoly mértékben nőtt az illegálisan birtokolt fegyverek száma, a rendőrség közzétette a statisztikát.