// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Vegzálják az autonómia-nagygyűlést

// HIRDETÉS

Hiába jelezte Izsák Balázs SZNT-elnök nemrég közleményben, hogy semmilyen szélsőséget nem tűr meg a Marosvásárhelyre tervezett autonómia-nagygyűlésen, a helyi rendőrparancsnok továbbra is ellenséges. Kétséges, hogy korrekt és jóhiszemű a hozzáállása.

Tulajdonképpen nem teljesen világos, mit akar Valentin Bretfelean marosvásárhelyi rendőrparancsnok elérni azzal, hogy vegzálja a Székely Nemzeti tanács (SZNT) által március 10-re immár második alkalommal összehívott autonómia-nagygyűlést. A nyilvános rendezvényeket véleményező önkormányzati bizottság csupán részben hagyta jóvá a megmozdulást: a székely vértanúk emlékművénél megrendezni kívánt megemlékezést engedélyezte, a városban tervezett felvonulást azonban nem.

Ez akár kompromisszumos javaslatként is értelmezhető, mivel Bretfelean korábban még azzal fenyegetőzött, hogy egyáltalán nem engedélyezi a megmozdulást. Ürügyként azt hozta fel, hogy a tavalyi, első rendezvényen egyes résztvevők románellenes jelszavakat skandáltak.

Bár ez valóban elfogadhatatlan, az is egyértelmű, hogy a marosvásárhelyi főrendőr rosszindulatúan viszonyul a megmozduláshoz. Akkor lenne igaza, ha maguk a szervezők, a szónokok vagy az egész, a szervezők által harmincezresre becsült tömeg kiabált volna románellenes szövegeket. Ha az egész rendezvény a románok gyalázásáról szólt volna.

Ehelyett szándékosan néhány szélsőséges résztvevő marginális megnyilvánulásait emelte ki, mintha azok jelentették volna a megmozdulás fő csapásirányát, így próbálva meg befeketíteni magát a nagygyűlést, illetve azon keresztül az autonómia fogalmát.

A mostani – szerencsére csak konzultatív – döntés már csak azért is érthetetlen, mert a szervező SZNT elnöke, Izsák Balázs már jó előre közleményben jelezte: nem elfogadható bármely nemzetiség emberi méltóságának a megsértése, azaz nem tolerálható, ha valaki a románokat vagy bárki mást gyaláz. Az ilyen elemeket nem tűrik majd meg a rendezvényen. Magyar részről tehát mindenképpen tapasztalható a jóindulat, amely azonban a főrendőr, illetve a marosvásárhelyi önkormányzati testület részéről nem talált viszonzásra.

A döntés még nem végleges, a végső szót ugyanis Dorin Florea polgármester mondja ki. Kérdéses, hogyan dönt majd, hiszen kampányév van, és a soviniszta lépésekre vevő román polgárok körében bizonyára népszerű intézkedés lenne, ha ő sem engedélyezné az önrendelkezést követelő felvonulást.

Ha valóban így történne, az csupán arra lenne jó, hogy tovább szítsa a feszültséget az amúgy is egyre feszültebb viszonyban levő magyar közösség és a román hatóságok között. Ugyanakkor – azzal együtt, hogy egy román szenátor hazaárulás miatt készül feljelentést tenni az SZNT ellen, amiért az autonómiát követelő nyilatkozat elfogadására buzdítja a székelyföldi önkormányzatokat – jó eszköz lenne a romániai magyar közösség kezében minden illetékes fórum előtt annak demonstrálására, hogy a román hatóságok nem hogy az önrendelkezésről nem akarnak hallani sem, de megpróbálják még a kisebbségi jogok bővítésének nyilvános követelését is megakadályozni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro