Eközben Mamaia méregdrágán megvett magának egy internetről letöltött logót.
Eddig is tudtuk, hogy Románia a lehetőségek és a kreatív emberek országa, de néhány Ilfov megyében dolgozó munkás rátett még egy lapáttal az eddigi ismereteinkre – szó szerint, ugyanis úgy aszfaltozták le Roșu településen a Liliom utcát, hogy nem vártak arra, hogy az illetékesek leállítsák, eltereljék a forgalmat: az elhaladó autók mellett, között, mögött terítették el a forró kátrányt. A Digi24 hírportál számolt be arról, hogy a Chiajna községhez tartozó Roșuban közvetlenül az úton haladó autók mellett, között aszfaltoztak le egy utcát. Reggel kezdték a munkálatokat, előkészítették az útszakaszt a burkolásra, majd tudomást sem véve az autósokról elkezdték az aszfaltot az útra lapátolni: egy elhaladó autó, utána egy lapát aszfalt. A kátrányozás úgy zajlott, hogy közben haladt a forgalom, az autósok kénytelenek voltak áthaladni a forró, ragacsos anyagon.
A Mamaia-Konstanca turizmusáért felelős hatóság (Organizația de Management al Destinației) szombaton bejelentette, hogy visszavonja Mamaia pénteken ismertetett turisztikai logóját, mert az megegyezik egy spanyolországi lakóparkéval. A logót, mely az első híresztelések szerint a tengerparti településnek 16 ezer eurójába került, egy kolozsvári cég „tervezte”, ám hamar kiderült, hogy nem sok munkát fektethettek bele, hiszen pontosan megegyezik egy spanyolországi lakópark logójával. A Ziarul de Cluj cikke szerint a moldovai Emanuela Huruiala, a kolozsvári Blue Sky Advertising nevű cég igazgatója pontom 15 euróért vásárolta az interneten a logót. A konstancai városháza szombaton közleményben pontosított, hogy a 16 ezer euró értékű szerződés a teljes arculat megtervezésére vonatkozott, a logó „csupán” 800 euróba került. A közleményből az is kiderül, hogy a logó kiválasztása több lépésből állt, kilenc variánsból választhattak, és beismerik, hogy nem volt idejük utána nézni azok eredetiségének.
Craiova polgármestere, Lia Olguța Vasilescu Facebookon dicsekedett azzal, hogy felújították a Traian Vuia Gimnázium több részét, többek között a mellékhelyiségeket is teljesen átépítették. A Digi24 cikke szerint az azóta törölt bejegyezéshez mellékelt fényképeken jól látható volt az eredmény: a diákoknak szánt vécéket szépen sorban egymás mellett helyezték el, anélkül, hogy fallal vagy bármi más módon elválasztották volna azokat. Az elöljáró bejegyzésében elégedetten fejtegette a felújítás részleteit, kitérve többek között a fürdőben lerakott, illetve felrakott új fali- és padlócsempékre. Lia Olguța Vasilescu bejegyzését azzal zárta, hogy a jövőben is beruháznak a craiovai iskolákba, „hogy kiváló oktatási feltételeket” biztosítsanak gyerekei(n)knek.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) szervezői megerősítették, hogy Orbán Viktor idén is ott lesz a tusnádfürdői rendezvényen. A volt kormányfő előadásán való részvétel regisztrációhoz kötött.
… meglett a kormánybuktatás után készített első közvélemény-kutatás, érdekesek az eredmények… és Nicușor Dan államelnök enyhén szólva hülyét csinált magából a NATO-csúcsértekezleten.
Fagypont alá esett a hőmérséklet péntekre virradóan az Omu-csúcson, ahol csütörtökön fehérbe is borult a táj. Pedig még napokkal ezelőtt az elviselhetetlen kánikulára panaszkodtunk...
A Jóisten, családja és a sport adott erőt Kelemen-Nemes Kinga neurológus rezidensnek, akinek nemrég daganatos megbetegedéssel kellett szembenéznie. A marosvásárhelyi orvos most segíteni szeretne a rákos betegeken és családtagjaikon.
Egész évben tanult, de az érettségi előtti három hétben az átlagosnál intenzívebben készült a megmérettetésre Bartha Előd, aki az idei vizsgán Maros megyében a legjobb jegyet kapta a magyar diákok közül. Vele beszélgettünk a vizsgákról és nem csak.
Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.
Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.
További szombati hírek: négy hegymászó lezuhant a sziklafalról a Bucsecsben, egyikük meghalt. Egy alkalmi drogdíler pedig az épp zajló tengerparti fesztiválra igyekezett, amikor a vonaton elkapták.
További szombati hírek: négy hegymászó lezuhant a sziklafalról a Bucsecsben, egyikük meghalt. Egy alkalmi drogdíler pedig az épp zajló tengerparti fesztiválra igyekezett, amikor a vonaton elkapták.
Hárman nyitottak tüzet egy lakóház udvarán tartózkodókra, rendőrség szerint bérgyilkossági kísérlet történt. Újra friss levegőt szívhat Nagybánya egykori polgármestere, Cătălin Cherecheș.
Hárman nyitottak tüzet egy lakóház udvarán tartózkodókra, rendőrség szerint bérgyilkossági kísérlet történt. Újra friss levegőt szívhat Nagybánya egykori polgármestere, Cătălin Cherecheș.
További hírek: visszaszólt a puskázással vádolt diák a rendőrnek, aki meg akarta motozni vizsga előtt. Felfüggeszthetik a járművezetői engedélyét azoknak, akik nem fizetik ki a közlekedési bírságaikat.
További hírek: visszaszólt a puskázással vádolt diák a rendőrnek, aki meg akarta motozni vizsga előtt. Felfüggeszthetik a járművezetői engedélyét azoknak, akik nem fizetik ki a közlekedési bírságaikat.
… meglett a kormánybuktatás után készített első közvélemény-kutatás, érdekesek az eredmények… és Nicușor Dan államelnök enyhén szólva hülyét csinált magából a NATO-csúcsértekezleten.
… meglett a kormánybuktatás után készített első közvélemény-kutatás, érdekesek az eredmények… és Nicușor Dan államelnök enyhén szólva hülyét csinált magából a NATO-csúcsértekezleten.
További híreink: enyhén bár, de javult az átmenési arány az idei érettségin, az egészségügy pedig leállhat, ha a kormány nem tesz engedményeket.
További híreink: enyhén bár, de javult az átmenési arány az idei érettségin, az egészségügy pedig leállhat, ha a kormány nem tesz engedményeket.
További hírek: bíróság elé állította a DNA Nagybánya ruhákkal és cipőkkel megvesztegetett főépítészét. Sorin Grindeanu az AUR-hoz közeledéssel vádolja a PNL-t, az RMDSZ szerint Nicușor Dan passzívvá vált.

Újraindították végre a csernavodai atomerőmű egyes számú blokkját. Romániában még mindig igen sok a megvilágítatlan gyalogátjáró.
Újraindították végre a csernavodai atomerőmű egyes számú blokkját. Romániában még mindig igen sok a megvilágítatlan gyalogátjáró.
További híreink: Nagy-Britanniában elítéltek két román férfit, akik Irán megbízásából akartak megölni egy újságírót, a PNL pedig továbbra sem akar hallani egy PSD-vel közös koalícióról.
További híreink: Nagy-Britanniában elítéltek két román férfit, akik Irán megbízásából akartak megölni egy újságírót, a PNL pedig továbbra sem akar hallani egy PSD-vel közös koalícióról.
Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.