Néha a normalitás is győzhet.
A marosvásárhelyi bíróság alapfokon érvénytelenítette azt a bírságolási jegyzőkönyvet is, amelyet a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése közben tetten ért Barabás Miklósnak, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) önkéntesének a nevére állított ki a helyi rendőrség.
A szerdán hozott ítéletet a honlapján tette közzé a bíróság. Kincses Előd, a megbírságolt Barabás Miklós ügyvédje az MTI-nek elmondta, ugyanaz az ítélet született, mint egy hónappal ezelőtt, a másik megbírságolt önkéntes, Benedek Lehel Csaba ügyében.
Hozzátette, a korábbi ítéletnek immár az indoklását is megkapták, és abban a bíróság egyértelműen kimondta, hogy nem tekinthető reklámtáblának a kétnyelvű utcanévtábla, ezért nem vonatkoztatható rá a reklámtörvény.
Barabás Miklós az MTI-nek elmondta, számított a kedvező ítéletre. Hozzátette, megítélése szerint az efféle bírságokkal csupán fárasztani próbálják a román hatóságok azokat, akik jogokat kérnek számon vagy jogkövetelésekkel lépnek fel.
A marosvásárhelyi önkormányzatnak alárendelt helyi rendőrség április közepén rótt ki egyenként ötezer lejes bírságot a Cemo két önkéntesére, akiket március 20-án értek tetten kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése közben. A rendőrség engedély nélküli reklámtevékenységnek tekintette a kétnyelvű feliratok kihelyezését.
A bírság eltörlésére indított bírósági eljárásban az önkéntesek ügyvédje a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájára hivatkozott, melynek a 2008-as ratifikálásával Románia vállalta, hogy a kisebbségek nyelvén is feltünteti a helyneveket. A charta szakértői a legutóbbi, 2012-ben készített Románia-jelentésükben kitértek arra, hogy a helyneveken nemcsak a településnevek értendők. Konkrét példaként említették, hogy nem elégséges az utcák román megnevezése után odaírni a magyar „utca" szót, hanem az utca nevét is ki kell írni magyarul.
Az önkormányzati törvény 2001 óta írja elő a többnyelvű feliratozást azokon a településeken, ahol egy kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot. A törvény azonban csak a településnevek és az intézménynevek többnyelvű kiírásának a kötelezettségét írja elő, az utcanevekről nem rendelkezik. A marosvásárhelyi magyarság 2001 óta küzd a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezéséért. A Cemo az eredménytelen önkormányzati küzdelmet megelégelve látott neki a kétnyelvű táblák kihelyezésének.
Marosvásárhelyen a kivándorlási hullámot kiváltó 1990-es etnikai konfliktusok után került kisebbségbe a magyarság, mely a 2011-es népszámláláson az összlakosság 43 százalékát tette ki.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Egy ötéves kislány meghalt, édesanyja és egyéves öccse pedig megsérült szombaton az A1-es autópályán, Kereszténysziget (Cristian) közelében, miután felborult az őket szállító személygépkocsi.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.
Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.
Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.
További szombati hírek: négy hegymászó lezuhant a sziklafalról a Bucsecsben, egyikük meghalt. Egy alkalmi drogdíler pedig az épp zajló tengerparti fesztiválra igyekezett, amikor a vonaton elkapták.