// 2026. november 5., csütörtök // Imre

Vásárhelyi Forgatag: pénz még nincs, de alakul már a program

// HIRDETÉS

Mi a közös Rúzsa Magdiban, a Balkan Fanatikban, Nagy Feróban, a Beatriceben, a Folkerben és a Maszkura és a tücsökrajban? Csak annyi, hogy mindannyian ott lesznek a II. Vásárhelyi Forgatagon.

Sebestyén Aba, a fesztivál művészeti vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: mintegy 40 ezer résztvevőre számítanak augusztus 27. és szeptember 1. között a második alkalommal tartandó Vásárhelyi Forgatagon Marosvásárhelyen. Céljuk a tavalyi forgatag színvonalának megőrzése, ugyanakkor igyekeznek a tavalyihoz képest gazdagabb és színesebb programot kínálni a marosvásárhelyieknek.

A zenei programból kiemelte Rúzsa Magdi mellett a Balkan Fanatik, Nagy Feró és a Beatrice, a Folker, a Maszkura és a tücsökraj fellépését és arra is felhívta a figyelmet, hogy

külön zenei program készül a gyermekeknek.

Hangsúlyosabban meg akarják szólítani a fiatalokat, ezért a forgatag fő helyszínén, a Maros partján felállítanak egy úgynevezett alternatív sátrat, ahol slam poetry, kontakttánc, borkóstoló és egyéb programok várják a fiatalabb korosztályt.

A Vásárhelyi Forgatag egyik fénypontja a Marosvásárhelyiek Világtalálkozója lesz, amelyre valamennyi vásárhelyről elszármazott személyt várják. Kirsch Attila főszervező elmondta, hogy 1500 meghívót küldtek szét és eddig 782 visszaigazolásuk van a közösségi portálokon. A rendezvényt a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban tartják.

Az idei forgatagon újdonság lesz a színházi program, amelyet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, a Yorick Stúdió, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, valamint a Spektrum Színház biztosít. A forgatagon fellép Haumann Péter is, aki a Szókratész védőbeszéde című előadást viszi színre kétszer.

Portik Vilmos főszervező elmondta, hogy a marosvásárhelyi önkormányzattal

nem sikerült továbbra sem megállapodniuk

a város néhány közterének lefoglalásáról a fesztivál idejére. Portik nem fűz nagy reményeket ahhoz, hogy ez sikerül, de a forgatagot így is megszervezik, amelynek főbb programjai a Marosvásárhellyel szomszédos, Marosszentgyörgyhöz tartozó területen kapnak helyet.

Közölte, hogy tavaly 50 ezer euróból gazdálkodtak, az idén 80 ezer euróra tervezik a költségvetést, de eddig csak egy része van meg ennek az összegnek, mert csak Magyarországról kaptak nagyobb összegű támogatást és egyelőre a marosvásárhelyi vállalkozók által ígért összeg is elmarad a tavalyi 15 ezer eurótól. A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal ugyanis csak olyan feltételek mellett hajlandó támogatni anyagilag a rendezvényt, amelyekkel a szervezők szerint a forgatag jellege gyökeresen megváltozna az ő elképzeléseikhez képest.

Fotó: www.facebook.com/forgatag

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro