Akár további másfél évig is várnunk kell az elektronikus személyikre. Pedig hivatalosan már április elsejétől igényelhetnénk a korszerű dokumentumokat.
A Hivatalos Közlöny szerint április elsejétől elektronikus kártyákra cserélhetik Románia lakói a hagyományos személyi igazolványaikat. A valóság azonban teljesen más, mintegy másfél év múlva lehet országos szinten bárhol ilyen igazolványt kiváltani.
Oláh Badi Csaba, a Kovászna megyei lakosság-nyilvántartó hivatal igazgatója elmondta, hogy az általa vezetett intézmény semmilyen információt nem kapott az elektronikus személyazonossági igazolvánnyal kapcsolatban, ráadásul műszaki felszerelésük sincs az elektronikus kártyák előállítására.
Az elektronikus kártyákra a már egyébként meglévő adatok mellé biometrikus azonosítókat is feltöltenek, mint például ujjlenyomatokat.
Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.
Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?
A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.
A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Sokan számolnak be arról, hogy a villanyszámla-ársapka júliusi eltörlése után nagyjából megduplázódott a havi kiadás. Így nem csoda, hogy a háztartások nagy része új szokások kialakításán dolgozik a villanyáram-fogyasztás csökkentése érdekében.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
Nyilvánosságra hozták azt az elképesztő térfigyelő kamerás felvételt, amely rögzítette, ahogyan egy autó Nagyváradon átrepül egy körforgalmon, majd két másik jármű felett is.
Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.
Szándékosan nekihajtott egy másik autónak, ezáltal egy 21 éves fiatalember, valamint annak egyéves és négyhónapos lánya életét oltotta ki az a 38 éves Ialomița megyei férfi, akit Nagy-Britanniában azonosítottak és vettek őrizetbe a hatóságok.
További híreink: Sepsiszentgyörgyön és Brassóban is érezni lehetett a szombat reggeli földrengést, egy ittas sofőr pedig halálra gázolt egy biciklist, majd megpróbált elmenekülni és elrejteni az autóját.

A bírák és ügyészek ismét megtámadták a nyugdíjaik reformjáról szóló törvényt. Ötvenezer lejes kártérítést kell fizetnie egy Georgescu-hívőnek egy facebookos kommentcsata után. A kormány végre nekimegy a veszteséges állami vállalatoknak.

Autóba tuszkolta és megverte ismerősét egy férfi, mert az nem akart kocsikázni. Hat diáklány bántalmazta osztálytársnőjét egy fiú miatt.

… az államelnök szerint, ha egy miniszter hazudik, az nem olyan gáz, mintha milliókat lopott volna… és Románia lesz az első NATO-tagállam, amelynek HISAR-osztályú járőrhajója van.

30 km/órával mennek a vonatok átlagosan Segesvár és Brassó között, 4 órás menetidővel, ez pedig egyhamar nem fog változni. Meglepő, melyek a legalulértékeltebbnek tartott ételalapanyagok a romániai gasztronómiában.
30 km/órával mennek a vonatok átlagosan Segesvár és Brassó között, 4 órás menetidővel, ez pedig egyhamar nem fog változni. Meglepő, melyek a legalulértékeltebbnek tartott ételalapanyagok a romániai gasztronómiában.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
...mindhárom nackó vezér megjelenik majd külön-külön a városban, szimpatizánsokkal együtt. Nem sokkal vagyunk előbbre az iratok digitalizációjával Romániában, az EU ezt hármasra értékelte. Továbbra is csupa esőt ígérnek a meteorológusok.

További híreink: máris lemondott az önéletrajzában füllentő védelmi miniszter, az egyik kolozsvári tóban pedig holttestet találtak.

Továbbá: az egyik hírszerző szolgálat vezére gazdag nyugdíjas és állami alkalmazott. És szalad a medve ész nélkül Dicsőszentmárton utcáin.