Egy tervezet szerint drasztikus adóval sújtanák a nagy összegű különleges nyugdíjakat.
Miközben a kormány nem győzi ismételni, hogy a költségvetésben megvan a pénz az összes beígért bér- és nyugdíjemelésre, a kormánypárti illetékesek megnyilvánulásai alapján nagyon úgy tűnik, hogy ez a legkevésbé sem igaz.
Most például olyan törvénytervezetet dolgozott ki egy kormánypárti honatya, Liviu Pop szenátor, volt oktatási miniszter, amely keményen megadóztatná a különleges nyugdíjakat – konkrétan 90 százalékos „szolidaritási adót” vetne ki a összegek azon részére, amely meghaladja a 10 000 lejt. A 10 000 lejig terjedő összegre pedig 10 százalékos sarcot vetne ki.
Az indoklás szerint óriási különbség van az egyszerű állami nyugdíjak – amelyek átlagos összege csupán havi 1150 lej – és a különleges nyugdíjak között. Ezek akár csillagászati összegűek is lehetnek: van például egy olyan nyugdíjas Romániában – egy volt bíró vagy ügyész –, aki 73 890 lej nyugdíjat kap havonta. (Gyanítjuk, hogy nem a postás kézbesíti számára).
A hatalmas különbség megszüntetését már csak a normalitás is indokolná – áll a tervezetben. Szerintünk persze inkább arról van szó, hogy vészesen ürül az államkassza, de azzal tényleg egyetértünk, hogy hatalmas a méltánytalanság a nyugdíjrendszerben.
Korábban már Eugen Teodorovici pénzügyminiszter is fölvetette, hogy szolidaritási adót kell kivetni a 10 000 lej fölötti nyugdíjakra.
Romániában jelenleg 9800 nyugdíj haladja meg az 5000 lejt, nagy részük pedig 10 ezer lejnél is magasabb. A kedvezményezettek közt olyanok vannak, mint a volt bírák és ügyészek, a polgári légi közlekedés korábbi alkalmazottai, valamint a számvevőszék volt munkatársai.
Amennyiben tehát az említett luxusnyugdíjas nyugdíjának 10 000 lejt meghaladó hányadára kivetnék a 90 százalékos adót, akkor „csupán” 15 389 leje maradna havonta.
Az indoklás szerint ha átlagosan 20-30 000 lejes összegre korlátoznák a különleges nyugdíjak összegét, az még mindig decens életet biztosítana az érintettek számára, hiszen ez az összeg a svájci, norvégiai vagy luxemburgi bruttó átlagjövedelemnek felel meg.
Ezzel nehéz vitába szállni.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.