Piroska nagymamája nálunk nem a farkastól félne.
Beszélnünk kell!
Van a Baj-hegységben (Munții Baiului), Prahova Megyében, Comarnic város közelében egy menedékház 1180 méter magasan egy turistaútvonal mellett. Az eredetileg a hetvenes években épült menedékházat 2017-ben önkéntesek segítségével, közadakozásból újította fel az Ember a hegyen („Om pe munte”) egyesület Constantin Ţăposu elnök vezetésével, így egy 20 ember befogadására alkalmas, jól felszerelt tipptop kis menedékház várja a megfáradt kirándulókat teljesen díjmentesen. A házban napelemek révén még elektromos áram is van.
A kirándulók bármikor megszállhattak a faházban, de előzetes egyeztetéssel iskolai csoportok számára is le lehet foglalni az Iskola másképp program keretében.
Az utóbbi időben azonban a városi kokálárok körében is híre ment, hogy fent a hegyekben van egy ingyen kecó, el is indultak hát a BMW-ikkel megnézni, mi a helyzet. Constantin Ţăposu szerint a többnapos baráti ivászatoktól a karácsnyi és szilveszteri bulikig terjed a hely kihasználtsági listája, és bár egyre több turista részéről érkezik hozzájuk panasz, miszerint nem tudtak megpihenni a menedékházban a helyi bulibárók miatt, tulajdonképpen jogilag nem tehettek semmit.
Hétfőn azonban az Ember a hegyen elnökének (ezt mindig le akartam írni!) is elgurult az összes gyógyszere (még a szögletesek és a rombusz alakúak is), amikor kapott pár képet a közösségi finanszírozásból helyrehozott faház aktuális állapotáról, a legutóbbi bulihentesek ugyanis eléggé szétbarmolták a helyet. Nem elég, hogy szanaszét hagytak maguk után mindent, összetörték a fabudi ajtaját, és a házban is sok mindent megrongáltak, de még a vendégpapucsokat is ellopták, amiket szintén közadakozásból vásároltak.
Constantin Ţăposu így most fájó szívvel bár, de bekeményít.
A menedékház eddig tárt ajtaján ezentúl lakat fityeg, amelynek számkódját a turisták telefonon tudhatják meg személyes adataik közlése után.
A Kárpátkanyarban megtörtént eset bemutatja, hogy nemcsak a politikusok bűne, hogy olyan szar minden, amilyen, hanem az állampolgároké is.
Ţăposu szerencsére közben arról is hírt adott, hogy vannak jóérzésű állampolgárok is az országban: pár arra járó kiránduló kitakarított a bulimajmok után.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Románia állami nyugdíjrendszere a gyors népességöregedés, a tömeges munkaerő-elvándorlás, az informális foglalkoztatás és a növekvő költségvetési nyomás miatt veszélybe került – kongatták meg a vészharangot friss elemzésükben a BBTE elemzői.
Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
Ködös és hűvös idő várható a jövő héten. Továbbá: egyre több gyerek megy fehér fegyverrel az iskolába, és sajnos használja is.

Brâncuși-jegyzetek kerültek elő Hollandiában. Női utasokat tapogatott a helyi buszjáratokon egy brassói szatír.

Továbbá: Románia hivatalos jóváhagyást kapott a felülvizsgált PNRR-re. Az ANAF nagy bevetésre készül – 500 nagyvállalatot fog vizsgálni.

Továbbá: a Lukoil olajfinomítóját korlátozott ideig átveheti a román állam. 77 juhot lopott el három román állampolgár egy spanyolországi esztenáról.

További hírek: már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették a bírák különnyugdíjuk védelmében, de az államfő nem fogja szentesíteni a büntetőeljárási kérelmet, Dani Mocanura pedig az ANAF is rászállt.

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.