// 2026. november 7., szombat // Rezso

Valterrel játssza ki a KMDSZ a kártyáját

// HIRDETÉS

Ő (ők?) Valter, ifjú kolozsvári egyetemista, és az A kártya kabalaállata. „A” mint ödvántidzsíz. Ne ijedj meg, ha találkozol vele egy kocsmában.

Októbertől hozza forgalomba a KMDSZ az ingyenes A kártyát, és Valterrel reklámozza. Valtert ma mutatta be a sajtónak Rés Konrád Gergely, a KMDSZ elnöke, Geréd Imre önkormányzati képviselő, Talpas Botond, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem magyar vonaláért felelős alprefektusa, illetve Enyedi Tamás, az A kártya csapatának ügyvezetője.

Valterrel össze lehet majd futni a városban is, egyetemeken, kávézókban, forgalmas köztereken, ahol amellett, hogy készíthetsz vele egy selfie-t, elmagyarázza, mire jó az A kártya, és hogyan lehet kiváltani. Enyedi Tamás ígérete szerint könnyen és egyszerűen.

Az A kártya ötlete 

a diákok javaslatára született - mondta Rés Konrád Gergely, mivel a tavalyi év során megszűnt az utolsó ingyenes diákkártya is. Az A kártya a Helyi Tanács által elfogadott határozatnak köszönhetően szintén alkalmas lesz az ingyenes buszbérletek kiváltására és más kedvezményekre is feljogosít.

Az A kártya neve az angol A cardból (A mint advantages) származik. Geréd Imre városi tanácsos elmondta, sikerült megszerezni a városvezetés engedélyét a kártya működtetésére, ami nem volt könnyű. Hogy miért nem volt az, az Actual de Cluj beszámolójából derül ki: a kolozsvári önkormányzat PNL-frakciója nem is a kártyára, hanem a KMDSZ fejlécére bukott ki, amellyel benyújtották az indítványt. Mert a fejlécben a KMDSZ-székház címe magyarul is szerepel.

Tamás, Botond, Imre, Konrád és Valter | Fotó: KMDSZ

A Babeș-Bolyai Tudomány Egyetemen körülbelül tízezer magyar hallgató tanul, akik számára az A kártya időt és pénzt takarít meg, mondta Talpas Boton. Az A kártyát minden egyetemista igényelheti, a kedvezményeket szolgáltató partnerek elsősorban magyar célközönséget megszólító intézmények, szervezetek, de nem kizáró jelleggel - ismertette Enyedi Tamás.

Online lehet igényelni

Hamarosan elindítják a kártya honlapját is az akartya.ro webcímen, innen lehet tájékozódni, mely partnerek milyen kedvezményt biztosít a kártya tulajdonosának, milyen eseményekre lehet bejutni a kártyával, és itt lehet igényelni is magát a kártyát.

A kártyaigénylés két lépésből áll, az online regisztrációval adjuk meg a személyes adatainkat, és így kapunk időpontot is a kártya készhezvételéhez. Kiváltásakor az igénylőnek érvényes egyetemi ellenőrzőt kell felmutatnia. A kártyával járó kedvezmények állandóak, azaz nincs szükség voucher füzetre, a kedvezmények igénybevételéhez elég felmutatni magát a kártyát.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro