// 2026. augusztus 15., szombat // Mária

Választási kampányát értékelte az EMNP Székelyudvarhelyen

// HIRDETÉS

Szilágyi Zsolt szerint június 5-én leváltható a korrupció.

A kampány során tapasztaltak szerint az embereknek elegük van a tisztességtelen költekezésekből, a korrupció-gyanús ügyletekből, s abból, hogy településüknek nincs jó gazdája, a magyar közösség pedig akkor lehet biztonságban, ha június 5-én leváltja a korrupciót – értékelte erdélyi kampánykörútját Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke sajtótájékoztatón.

A csütörtökön Székelyudvarhelyen tartott sajtótájékoztatón Szilágyin kívül részt vett Zakariás Zoltán, az EMNP országos alelnöke, a párt Hargita megyei listavezetője és Nagy Pál, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki elnöke, Hargita megyei tanácsosjelölt.

A Néppárt elnöke kijelentette: tisztább, hatékonyabb átláthatóbb érdekképviseletre van szükség, s olyan tanácsosokra és polgármesterekre, akik az emberek érdekeit a párt- és politikai érdekük elé helyezik. „Míg a 90-es évek elején egymillió magyar vett részt a választásokon, addig ez a szám mára 350-400 ezerre esett vissza. Ez is jól jelzi, hogy ez emberek kiábrándultak a kis lépések egyhelyben toporgásából. Azok az RMDSZ-es polgármesterek, akik már rég nem közösségüket szolgálják, hanem csak a saját hatalmuk megtartásában érdekeltek, fenyegető üzenetekkel próbálták elbátortalanítani az embereket. Ezzel szemben mi tiszta választásokat akarunk, s ennek szellemében folytattuk a kampányt is” – jelentette ki Szilágyi Zsolt.

Szerinte az RMDSZ tisztségviselői több helyen is megpróbálták megakadályozni, hogy a Néppárt urnabiztosokat állítson június 5-én. A Néppárt elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a Szövetség a kampányfinanszírozásban is törvénytelen eszközökhöz nyúlt. Ennek bizonyítására Szilágyi egy Bihar megyei példát hozott, ahol a helyi RMDSZ 50 ezer példányban nyomtatott kampánykiadványát a Varadinum Kulturális Alapítvány fizette ki, miközben a választási törvény világosan tiltja, hogy civil szervezetek politikai kampányt finanszírozzanak.

A román állam által a magyarság számára folyósított és az RMDSZ kezelésében álló közel 5 millió eurónyi közpénz kapcsán a Néppárt elnöke elmondta: „Részben máris sikeres volt a kampány, hiszen a sajtó hathatós segítségével sikerült elérni, hogy az RMDSZ vezetősége ígéretet tegyen arra, hogy elszámol az állami támogatással, melyet mindeddig átláthatatlanul költött el. Üdvözöljük az RMDSZ vezetőinek ezen szándékát, ugyanakkor kifogásoljuk, hogy csak a június 5-i választások után hajlandóak tételesen elszámolni”. A pártelnök szerint a helyhatósági választások jelentik a regionális- és országos szintű politika alapját, ezért döntő fontosságú, hogy a magyarság ne féljen a véleménynyilvánítástól, s merjenek hitet tenni a hatékony érdekképviselet mellett.

Zakariás Zoltán azt mondta: a Néppárt becsületes, tisztességes kampányt folytatott, nem ültek fel a provokációknak, noha számos példa volt erre. A Néppárt megyei listavezetője szerint a kampány során számos visszajelzést kaptak a választóktól, melyekből kiderült: a polgárok túlnyomó többsége változást akart.

„Több olyan község is van, ahol minden bizonnyal bejutnak jelöltjeink a helyi önkormányzatba. Ezek sokszor olyan települések, ahol az elmúlt 26 évben kizárólag egyszínű volt a helyi tanács összetétele” – mondta Zakariás, Altíz, Korond, Oroszhegy vagy épp Homoródalmás példáját említve. A politikus szerint a választás után a legtöbb helyi tanácsban – és hasonlóképpen a megyei tanácsban is – nagy valószínűséggel növelni fogják jelenlétüket. Zakariás hozzátette: büszkék arra, hogy Hargita megyében – Erdélyben egyedülálló módon – négy településen is sikerült koalícióra lépniük a Magyar Polgári Párt helyi szervezetével, s ezeken a településeken az összefogásból származó erő miatt reális esély van a jelenlegi vezetés leváltására.

Nagy Pál elmondta: szemléletváltásra van szükség a politikában, s ennek egyik garanciája az lehet, hogy a Néppárt megyei listájára többen is a civil szférából érkeztek. A Hargita megyei tanácsosjelölt kijelentette: fő céljuk a közképviselet becsületének visszaállítása, hiszen a rendszerváltást követő időszakban – a kezdeti lelkesedés után – mélyen megingott a választók politikusokba vetett bizalma.

„A megyében is azt tapasztalhatjuk, hogy a valós, időtálló munka helyett a megye vezetése a politikai PR-ra koncentrált. Meg kell szüntetni a megyei tanács és a helyi közösségek közt lévő alá-fölé rendeltségi viszonyt, és Székelyudvarhelyen is jelentős fejlesztésekre lenne szükség” – mondta a Néppárt megyei tanácsosjelöltje.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”
Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Fejszékkel, botokkal támadtak a mentősökre, mert azt hitték, gyerekeket rabolnak el – hírek vasárnap
Főtér

Fejszékkel, botokkal támadtak a mentősökre, mert azt hitték, gyerekeket rabolnak el – hírek vasárnap

Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

// még több főtér.ro
Kifütyülték Ilie Bolojant Konstancán
2026. augusztus 15., szombat

Kifütyülték Ilie Bolojant Konstancán

A Moldován át érkező ukrán gabona szigorú ellenőrzését követelik a gazdák. Egészségügyi dolgozót bántalmazott és a falra vizelt egy férfi a brassói sürgősségin.