A kolozsvári önkormányzat nem talál kivitelezőt a beruházásra.
A kolozsvári Garibaldi-híd közelében lakom (vö.: ott lakom a Szamosnál). Nyugodjanak meg, nem kezdek el fölöslegesen intim részleteket mesélni az életemből, mint néni a buszon, csak jelezni szeretném: tényleg eléggé okádékul néz ki az a híd. Nem csoda, hogy az önkormányzat tervei között már évek óta szerepel a modernizálása, kibővítése, amire a jelek szerint még tovább kell várni. Emil Boc polgármester egy helyi rádiónak nyilatkozva beszélt arról, hogy az önkormányzat csütörtökön már negyedik alkalommal írt ki pályázatot az átkelőhely felújítására, előző három alkalommal ugyanis
A pályázat benyújtási határideje ezúttal szeptember 26., a beruházás értékének felső küszöbét pedig 7,7 millió lejben (1,6 millió euró) állapították meg, amit a helyi költségvetésből finanszíroznak.
A polgármester azzal magyarázza a jelenséget, hogy egyre nagyobb a munkaerőhiány az építőiparban, ezért nem találnak kivitelezőt. Szerinte Kolozsvárnak egy adott pontig sikerült bevonzania elég munkaerőt, a helyzet viszont most kezd kritikussá válni.
Ez azért is érdekes, mert Dan Tarcea alpolgármester tavasszal, egy korábbi kivitelezési pályázat kiírásakor azt nyilatkozta, olyan nagy érdeklődés mutatkozik a projekt iránt, hogy valószínűleg meg kell majd hosszabbítani a benyújtási határidőt. Az utóbbi években egyébként Kolozsvár elég dinamikusan fejlődik a mostani hídfelújításhoz hasonló beruházások terén, az építtető cégek már „rászoktak” a város kínálta lehetőségekre, így meglepő, hogy épp a Garibaldi-híd korszerűsítéséhez nem fűlik a foga senkinek.
A magyarázat valószínűleg mindössze annyi, hogy a kivitelező cégek még mindig keveslik a munkára kínált összeget (hiába emelték a felső küszöböt minden újabb kiírásnál), így az önkormányzatnak egyszerűen csak
hogy a Kolozsvár Aréna és az új sportcsarnok által képviselt modern arculathoz illeszkedni tudjon az ezen építmények tőszomszédságában lévő híd is.
Az átkelő eléggé lepusztult állapotban van, de nemcsak azért olyan ocsmány, hanem azért is, mert a „letisztult” kommunista építészet egyik vasbeton ikonja a városban. Az ember csak ránéz, és egyből sejti, hogy az illetékes, aki annak idején elfogadta a terveket, aznap minimum elesett,
A környék építészeti eklekticitása persze nem meglepő, nagyjából minden fejlődő kelet-európai város ugyanígy néz ki: van egy turistalátványosságokban is bővelkedő kis ékszerdoboz belváros, amihez itt is, ott is hozzátapadnak a modern irodaházak, banképületek és az üzleti élet egyéb fellegvárai, majd az andalogva sétálgató embert egyszer csak pofán vágja a múlt sötét árnya: a szocreál.
A Garibaldi-híd felújítását egyébként korábban az is akadályozta, hogy a híd mellett található gátszerű vízlépcső nem az önkormányzat, hanem a román vízügyi hatóság hatáskörébe tartozott, és kormányhatározatra volt szükség, hogy a városháza átvehesse ennek kezelési jogát.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.
Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…
Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.