// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Vádat emelt Tăriceanu ellen a DNA

// HIRDETÉS

Azzal vádolják, hogy nem mondott igazat a kihallgatásán.

Hamis tanúzás és bűnpártolás miatt áll bíróság elé Călin Popescu Tăriceanu, a szenátus elnöke. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) csütörtökön közölte, hogy vádat emeltek Tăriceanu ellen egy illegális erdő-visszaszolgáltatási ügyben.

A DNA azzal vádolja Tăriceanut, hogy hazudott, amikor azt állította, hogy nem volt tudomása az ügy részleteiről. Ebben az ügyben Paul Lambrino herceg és több üzletember ellen már korábban vádat emelt a DNA.

Az ügy arról szól, hogy a román királyi család egyik tagja, Paul herceg – aki peres úton elérte ugyan, hogy II. Károly román király unokájának minősüljön, de I. Mihály király nem ismerte el családtagnak – azt állítja, hogy örökösödési jogon, de egy 2001-ben megkötött adásvételi szerződés révén is őt illeti meg több, valamikor Ilona hercegnő – II. Károly király felesége – tulajdonában levő földterület és erdő.

Paul – polgári nevén Paul Lambrino – 2002-ben pert indított állítólagos örökségének visszaszolgáltatására, de nem járt sikerrel. Ezért egy kiterjedt üzleti és politikai kapcsolatokkal rendelkező román üzletemberhez, Remus Truicához fordult segítségért. Truică korábban Adrian Năstase miniszterelnök kabinetfőnöke volt.

Truică bevetette kapcsolatait, így vált a bűnszövetkezet tagjává több izraeli és romániai nagykutya.

Így például Benjamin Steinmetz milliárdos, a Gabriel Resources cég egyik fő részvényese. Ez a cég birtokolja a Verespatakon aranybánya nyitását tervező Roşia Montană Gold Corporation (RMGC) 80 százalékát. Tal Silberstein politikai tanácsadó, Simon Sevesz szintén. Utóbbi egyébként Jichák Rabin egykori izraeli miniszterelnök volt kabinetfőnöke, az egyik legnagyobb izraeli biztonsági cég létrehozója.

Tagja volt még a társaságnak Robert Roşu ügyvéd, Marius Marcovici, Călin Popescu Tăriceanu korábbi miniszterelnök tanácsadója, Claudiu Mateescu üzletember és Dan Andronic, az Evenimentul Zilei című napilap igazgatója.

A csoport feladata az volt, hogy pénzzel, befolyással, köztisztviselők megvesztegetésével elérjék, hogy Paul herceg megkaphassa az igényelt javakat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro