// 2026. január 13., kedd // Veronika

Utolsókból lesznek az elsők: Moldva lehet a romániai régiósítás éllovasa

// HIRDETÉS

Jól beolvasnak Bukarestnek a kisegyesülés évfordulóján.

Önerőből állna talpra Moldva, elege lett abból, hogy Bukarest alig csurrant-cseppet valamit az ország keleti régiójának. Az önállósodási folyamat élén azonban ezúttal nem a politikusok állnak, hanem a civilek. Ők alapították meg hétfőn a Moldva fejlődéséért mozgalmat.

A tömörülés, mint a neve is mutatja, a térség felzárkóztatását tűzte ki célul, és annak mind a nyolc megyéjében vannak már fiókszervezetei. A keménymagot a Moldvát Erdéllyel, és ezáltal a nyugati határszéllel összekötő autópálya kezdeményezői és szószólói adják. Akik most sem rejtették véka alá véleményüket a régió helyzetéről és jól beolvastak Bukarestnek. 

„Moldvában drámai a helyzet, azonnali tettekre van szükség”

– szögezték le Facebook-oldalukon az alapítók alig egy héttel január 24., a kisegyesülés évfordulója előtt (Moldva 1859-ben ezen a napon egyesült Havasalfölddel).

„Moldova több mint száz éve perifériára van szorítva, mindig a sor végén kullog. Egy, időnként, választásokkor soha be nem váltott ígéretekkel kizsákmányolt terület” – szögezik le kiáltványukban. És azt is kijelentik, hogy a négymillió ember által lakott nyolc megye hiába vár arra, hogy a megválasztott politikusok egy erős víziót dolgozzanak ki számukra. A bukaresti politikusok főleg az elmúlt 30 évben

hozzá nem értésről és tehetetlenségről tesznek tanúbizonyságot és nem a helyiek érdekélt tartják szem előtt,

vélik a civilek. A régió nem kap pénzt útépítésre, kórházakra, iskolákra, tavaly például az ország több mint 20 százalékát kitevő térség 2,3 százaléknyit kapott a költségvetés fejlesztésre szánt keretéből.

Lehetőségek hiányában a munkaképes lakosság külföldre megy dolgozni – országos szinten itt a legnagyobb, 25 százalékos az elvándorlás –, az eddig gazdasági motorként működő nagyvárosok fejlődése pedig stagnál, mivel el vannak szigetelve a többi régiótól.

Ezért van szükség egy olyan alakulatra, mely tisztán és hangsúlyosan hallatja a hangját a régió fejlesztése érdekében. Na, ez lenne a Moldva fejlesztéséért mozgalom, mely főleg jászvásári civil szervezetekre alapszik, alapítói eddig az autópálya-építést sürgető akcióikkal kerültek reflektorfénybe. És teljes mellszélességgel kiállnak a decentralizáció mellett, sőt,

a következő hónapokban egy modellt is kigondolnak Románia régiósítására,

mivel szerintük a régiók alkalmasabbak az uniós pénzek lehívására. És mielőtt bárki azt hinné, hogy önálló államban mesterkednek, kijelentik: nem áll szándékukban politikai párttá alakulni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Holtan találták irodájában a rendőrfőnököt
Krónika

Holtan találták irodájában a rendőrfőnököt

Elhunyt szombaton a munkahelyén a Dolj Megyei Rendőr-főkapitányság 51 éves parancsnoka, Marius Daniel Mîrzacu. A rendőrfőfelügyelőt kollégái találták meg az irodájában, elsődleges feltételezés szerint szívinfarktus okozhatta a halálát.

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig
Főtér

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Holtan találtak egy fiatalembert egy vendéglő padlásterében
Székelyhon

Holtan találtak egy fiatalembert egy vendéglő padlásterében

Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.

Életét vesztette egy erdélyi autóbusz utasa, a sofőr szerint senki nem szólt neki a végállomás előtt
Krónika

Életét vesztette egy erdélyi autóbusz utasa, a sofőr szerint senki nem szólt neki a végállomás előtt

Egy 43 éves férfi csütörtök éjjel életét vesztette a nagyszebeni tömegközlekedési vállalat egyik autóbuszán. A sofőr szerint csak a végállomáson értesítették, hogy egy utas meghalt, mert többen nem akarták megszakítani az útjukat.

Megszólalt a kormány a megemelt adók ügyében
Székelyhon

Megszólalt a kormány a megemelt adók ügyében

A kormány vasárnap egy sor pontosítást közölt az ingatlanokra (épületek, telkek) és járművekre megszabott adók és illetékek emeléséről szóló döntéssel kapcsolatban.

// még több főtér.ro