// 2026. november 7., szombat // Rezso

Utolsó útjára kísérték Kertész Imrét

// HIRDETÉS

Az irodalmi Nobel-díj eddigi egyetlen magyar kitüntetettjének temetésén Spiró György és Esterházy Péter mondott búcsúbeszédet.

„Sötét világban adatott eszmélkednie, lámpásul Thomas Mannt, Nietzschét, Camus-t és Kafkát forgatta, az ő segítségükkel lett e sivatag egyre tudatosabban önkéntes száműzöttje. Értékrendjében, noha lírai alkatúnak mondanám, a regény minden más műfajt megelőzött. Radikális következtetéseit élvezettel hallgatták, hallgattuk Pesten, Szigligeten és Berlinben, a legsúlyosabb kérdésekről tűnődött, összerántva a különböző diszciplinák területeit” – mondta Spiró György. Mint felidézte, Kertész Imre alapélménye,

Auschwitz filozofikus általánosítására törekedett,

a lim-lomokat, ha emlékezetéből nem is, de a paraboláiból kiszórta.

„Nem nyűgözte előítélet, hiúság, képzelgett önkép, honi és külföldi, hivatalos vagy ellenzéki irodalmi szempont. Plebejus gúnnyal tekintett mindenre és mindenkire a hazugság szurdokában, ahogy ő nevezi A kudarcban. Ő volt a nép, akinek a népről is megvolt a véleménye, szemléletében az értelmiségi romantikának nyoma sem volt” – fejtette ki Spiró György. Megjegyezte, hogy Kertész Imre „állástalan, kétes egzisztenciaként, főfoglalkozású munkakerülőként” írta a Művet, gyermeki optimizmussal remélve, hogy az egész össze fog omlani, regénye pedig túl fog élni mindent.

„Azokban a nyomasztó, kilátástalannak tűnő évtizedeken ő volt a legszabadabb ember, akit ismernem adatott”.

„Csönd, nyugtalanság, szenvedés – ezek lehetnének a nagy Kertész-szavak, ezek által tudunk meg valami újat magunkról, az országunkról, a világról, istenről” - mondta búcsúbeszédében Esterházy Péter író. Szólt arról, hogy Kertész Imrének a „nem” volt az igazi fő szava, nemekből áll össze műve, a nemekből élt és dolgozott, ugyanakkor „a szenvedésből, és az ahhoz való viszonyának radikalitásából lesz Kertész művészete”. Esterházy Péter élete fontos eseményének nevezte, hogy Kertész ágya szélén ült, „és nem tudhattam, tudja-e, ki vagyok, és tudja-e, ő ki. De hogy meghalt, hirtelen annyian ülnek az ágynak a szélén, így óhatatlanul erről is kéne mondanom valamit, de nem akarok rendet vágni az új üldögélők közt, csak megállapítom a tolongást”. Úgy vélte,

a temetés nemcsak arról szól, akit temetünk, hanem azokról is, akik temetnek, rólunk.

„A temetés nem a vége valaminek, hanem a kezdete. Nem az örök életre gondolok, hanem a teendőinkre, amelyeket ránk hagyott a halott. (...) Kertész Imre szövegeit újra és újra kell olvasnunk. (...) Nagy magyar író, akkor is, ha viszonya a nemzettel finoman szólva nem dráma nélküli, nem rózsás. Nem hazudni, rögzíteni hát, ami nincs, vagyis nyugalmat találni. Ezt itt nem kapjuk meg” – fogalmazott Esterházy Péter. Szavai szerint Kertész Imre nyugtalanságot hagy ránk, múltról, jelenről, jövőről, emberről, istenről, társadalomról, önmagáról, ez az ő nehéz öröksége. „A nyugtalanság új rendjét hozta Kertész a magyar nyelvbe is”.

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Kertész Imre búcsúztatásán sokak mellett ott volt Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Norbert Lammert, a Bundestag elnöke, L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára, Prőhle Gergely, az Emmi helyettes államtitkára, Navracsics Tibor uniós biztos, Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke, Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke, Medgyessy Péter volt kormányfő, Konrád György író, Nádas Péter író, Dés László zenész, Kerényi Imre rendező, miniszterelnöki megbízott, Koltai Lajos operatőr, rendező, Marton László, a Vígszínház főrendezője, Hafner Zoltán irodalomtörténész, a Kertész-kötetek szerkesztője, Keresztury Tibor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) igazgatója, Grecsó Krisztián író, Zentai Péter László, az MKKE korábbi vezetője, Martonyi János volt külügyminiszter, Szőcs Géza kormánybiztos, Parti Nagy Lajos író, Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke, E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Schmidt Mária, a Terror Háza vezetője, Heller Ágnes filozófus, Fehér László festőművész és Markó Iván balettművész.

A ravatalnál a Kelemen Kvartett és Kocsis Zoltán, a sírnál Kelemen Barnabás hegedűművész játszott, majd az író özvegye, Kertész Magda beszélt röviden. Kertész Imre sírja egy ősfás területen található, közvetlenül Thomán István zongoraművész és Major Tamás színművész végső nyughelye mellett. A Nobel-díjas író életének 87. évében, hosszan tartó súlyos betegség után március 31-én hunyt el.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro