// 2026. november 3., kedd // Győző
havazás

Utcát zárt le egy polgármester, hogy a gyerekek szánkózhassanak – vasárnapi hírmix

// HIRDETÉS

A román állami vasút is belengette, hogy téliesen fog közlekedni. Sajnos az idősotthonoknál tapasztalt rendellenességek még korántsem értek véget.

Újabb erdélyi öregotthonokat szankcionáltak

Egyre több szabálytalanság derül ki a romániai öregotthonokkal kapcsolatosan: a közelmúltban több ilyen központot büntettek meg vagy zárattak be ideiglenesen, mert nem biztosították a megfelelő életkörülményeket és ellátást a lakóiknak.

Most a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) biztosai ideiglenesen bezártak egy Temes megyei idősek számára fenntartott gondozási központot is, miután több szabálytalanságot is felfedeztek, amely az otthonban elhelyezett 60 személy egészségére károsnak bizonyult.

// HIRDETÉS

Az épületben az étkezési, élelmiszertárolási helyiség nem volt megfelelően fertőtlenítve, a szobákban víz szivárgott a falakon, penészes volt, a matracok pedig piszkosak és foltosak voltak. Emellett a szobák többsége felújítás alatt állt – és úgy laktak benne –, a falak egy része pedig nem volt vakolva és a villanykapcsolókat nem rögzítették a vakolatba. A fürdőszobák fala és mennyezete beázott, a berendezés rozsdás és fertőtlenítetlen volt.

Az ellenőrző csoportok egy hasonló, idősek számára fenntartott Bihar megyei központban is több olyan gyógyszert és étrend-kiegészítőt találtak, amelyeknek több mint fél éve lejárt a szavatossága, mintegy 875 lej értékben.

Szánkózzanak csak a gyerekek! – mondta egy Konstanca megyei polgármester…

…majd egy egész utcát lezárt, hogy azok tényleg szánkózhassanak. Ez a kedveskedés ráadásul nem is a dimbes-dombos erdélyi tájakon történt, hanem a kevésbé dimbes-dombos dél-keleten: a Konstanca megyei Lipnița község polgármestere tényleg ideiglenesen lezárta a település főútjának egy részét az autósok elől.

Mindezt azért, hogy a kicsik élvezhessék a havat az úton, és biztonságosan szánkózhassanak. Ha már a román tél az idén olyan, amilyen: az a kevés hó, ami hull, használható és élvezhető legyen, annak, aki szeret benne játszani.

A régi, nagy utcai szánkózások érdekében tett polgármesteri lépést díjazták is a helyiek, bár nem mindenki volt elragadtatva attól, hogy kerülőúton juthatott csak el célpontjához (egy helyi kolostor felé vezető úton). Az Országos Meteorológiai Szolgálat Konstanca megyére átmeneti erős havazást jósolt a következő napokra, helyenként 10-20 centire rúgó hóréteggel. Reméljük, a gyerekek örülni fognak neki!

Eljött a tél Romániába, a CFR pedig pont úgy reagál erre, amilyet vártunk is tőle

A legendás román állami vasúttársaság kijelentette az utasoknak: a vasúti forgalom ebben az időben minden vasútvonalon nyitva áll, a vonatközlekedés a kedvezőtlen időjárási viszonyokhoz (alacsony hőmérséklet, havas eső, hó) igazodik. (Azt nem teszik hozzá, hogy amikor nincs hó meg havas eső, akkor is pont ugyanolyan gyatra.)

No de azért nem kell aggódni, mert – idézzük:

„meg kell jegyezni, hogy ebben a kedvezőtlen időjárási körülményekkel és negatív hőmérsékletekkel jellemezhető időszakban a vasúti személyzetet aktiválják, hogy operatívan beavatkozzanak azokon a területeken, ahol a nap bizonyos időszakaiban zavarokat észlelnek a vonalon. Ezenkívül a CFR SA szakosodott személyzete állandó kapcsolatban áll az összes személy- és árufuvarozó vasúttársasággal (OTF), hogy a vasúti forgalom az időjárástól és a végrehajtandó intézkedésektől függően minden vasútvonalon működőképes maradjon.”

Ez eddig szép és jó, de azért arra kérik kedves utasaikat, hogy konzultáljanak a menetrenddel és az utazási irodákkal, meg nézegessék az oldalukat, hogy képben legyenek az esetleges késésekkel, felmerülő problémákkal. Ó, ha mindent megoldanának az ilyen figyelmeztetések…

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro