Ukrajna: hogyan tovább?

A jelek szerint az ukrajnai választópolgárok többsége úgy döntött: azokat az erőket kívánja támogatni, amelyek az ország orosz érdekszférából való kivonulását szorgalmazzák. A vasárnapi parlamenti választáson elsöprő, közel 70 százalékos győzelmet arattak a Nyugat-párti erők.

A két legfőbb győztes az Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök vezette Népi Front, valamint az államfő nevével fémjelzett Petro Porosenko Blokkja. Jól szerepelt még az Andrij Szadovij lembergi polgármester vezette Önsegítés (Szamopomics) nevű párt  is.   Rajtuk kívül bekerült még a parlamentbe a Jurij Bojko vezette Ellenzéki Blokk (a pártot a Majdan-tüntetések nyomán eltávolított volt államfőt, Viktor Janukovicsot támogató Régiók Pártjából kivált politikusok alapították), Oleh Ljasko radikális pártja, valamint Julija Timosenko volt miniszterelnök Haza pártja. Porosenko máris jelezte, hogy kész koalíciós ajánlatot tenni három másik Európa-párti erőnek, Jacenyuk, Szadovij és Timosenko pártjának.

Mindez ugyanakkor egyáltalán nem jelenti azt, hogy egycsapásra véget érnek a polgárháborús állapotok, és az ország megindul az EU-csatlakozás irányába. Már csak azért sem, mert az Európa-párti erők négy pártban oszlanak meg, és az elmúlt évek tapasztalatai alapján szinte borítékolható, hogy előbb-utóbb konfliktusok robbannak ki közöttük. Emlékezetes, hogy korábban is rendszerint a belső viták morzsolták fel a nyugat-barát kormányokat, a konfliktusok egyik legfőbb gerjesztője pedig éppen az a Timosenko exkormányfő volt, akinek pártja várhatóan ismét koalíciós felkérést kap.

Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a választáson a részvételi arány alig haladta meg az 52 százalékot, vagyis a választópolgárok alig több mint fele járult urnákhoz. Ez még akkor sem kedvező, ha figyelembe visszük, hogy a szakadár erők Donyeck és Luhanszk megye jelentős részén nem is tették lehetővé a választások megtartását.

Az eredmények alapján úgy tűnik, hogy az Európa-barát erők ismét csak a nyugati országrészben voltak sikeresek – ott, ahol mindig is nagyobb támogatottságnak örvendtek. Ez pedig azt vetíti előre, hogy a nyugati, Európa-barát és a keleti, oroszpárti erők közötti ellentétek továbbra is fennállnak.

Az sem feltétlenül a belső konfliktusok megoldásának irányába mutat, hogy a kisebbségek helyzete továbbra is rendezetlen. Már eleve hátrányos helyzetbe kerültek, mivel például Kárpátalján megmaradt az olyan választókerületi beosztás, amely lehetetlenné tette, hogy a magyar közösség önerőből juttasson be saját képviselőt a parlamentbe, így Brenzovics László KMKSZ-elnöknek a Porosenko-párt listáján kellett elindulnia. Mindamellett a kisebbségi nyelvek regionális nyelvvé nyilvánításának és a kisebbségi jogok bővítésének útjából elhárulhat egy akadály, amennyiben az új kormányban nem kapnak helyet szélsőségesen nacionalista erők.

Az ukrajnai béke legfontosabb befolyásoló tényezője ugyanakkor az, hogyan viszonyul Oroszország a választások eredményéhez. Egyértelmű, hogy orosz támogatás nélkül a kelet-ukrajnai orosz, illetve orosz ajkú fegyveresek senki által el nem ismert népköztársaságai előbb-utóbb összeomlanak, addig azonban továbbra is jelentős fejfájást okozhatnak a kijevi kormányerőknek. Ugyanakkor nehezen hihető, hogy Vlagyimir Putyin hajlandó lesz feltétel nélkül elismerni a választások eredményét, és engedni, hogy Oroszország egyik fontos gazdasági partnere, amely ráadásul ütközőzónát is képez országa és az ismét egyre inkább riválisnak tekintett Nyugat között, egyszerűen kicsússzon Moszkva érdekszférájából.