// 2026. október 17., szombat // Hedvig

Újra kell gondolni Tusványos biztonságát?

// HIRDETÉS

Nagyon kinőtte magát az immár negyedszázados Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. Lehet, jobb, ha fizetőssé teszik, a rend őrei pedig jobban résen lesznek, vélik a szervezők.

Előfordulhat, hogy jövőre belépődíjat szednek a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői, miután a korábbinál lényegesen több botrány tarkította az idei Tusványost. 

Sándor Krisztina, a rendezvény egyik szervezője az ErdélyFm-nek szerdán azt mondta, a jövő évi fesztivált szeptemberben kezdik el szervezni, de már most felmerült, szigorúbb biztonsági intézkedéseket vezetnek be. Szerinte az, hogy a fesztivál ennyire közkedvelt a kiskorúak körében is, részben annak köszönhető, hogy ingyenes.

„Természetesen felmerült bennünk, hogy mit lehetne tenni. Az is felmerült, hogy belépőt kellene kérni, ezt elsősorban azért, gyakorlatilag már péntek-szombaton kezelhetetlen tömeg van Tusványoson minden évben. Nagyon sokan lejönnek a környékről, pontosan azért, mert ingyenes. Emellett valószínűleg a rendőrség fokozottabb bevonását is meg kell fontolnunk” – fejtette ki Sándor Krisztina.

Elmondása szerint jövőre azt is szigorúbban ellenőriznék, az árusok ne szolgálhassanak ki alkohollal kiskorúakat.

A múlt heti diáktábor egy kiskorú résztvevője a vonat elé vetette magát, egy 18 éves fiatal pedig eltűnt. „Egyik fiatal sem a tábor területén tűnt el, vagy nem ott történt a szerencsétlenség. Ugyanakkor szervezőkként megrendített az eset, és felelősséget is érzünk a történtekért. A hatóságok ebben az esetben nem hibáztatják a szervezőket és nem is vontak felelősségre, ugyanis konkrétan mind a két eset a szabadegyetem területén kívül történt, bár ugyanazon a településen” – fogalmazta meg Sándor Krisztina.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

// még több főtér.ro