Miután a kupadöntőben legyőzte a Dinamót.
Negyedszer is a Kolozsvári CFR hódította el a Román Kupát, miután a bukaresti Nemzeti Arénában megrendezett kedd esti döntőben hosszabbítás után tizenegyesekkel legyőzte a Bukaresti Dinamót.
A mintegy negyvenezer néző óriási hangulatot varázsolt a stadionba, már csak azért is, mert a kezdő sípszó előtt a Dinamo szurkolói látványos koreográfiával búcsúztatták a csapat nemrég a pályán, mérkőzés közben elhunyt játékosát, Patrick Ekenget. (A 14. percben meg is szakították a játékot, hogy egy perc néma főhajtással emlékezzenek meg a 14-es mezben játszott kameruni labdarúgóról).
Aztán a pályán is a Dinamóé volt a főszerep:
A CFR mozdonyát azonban a jelek szerint feltöltötték üzemanyaggal a szünetben, mert csupán néhány perccel a második félidő kezdete után Ruiz révén szépített. A CFR szurkolóit kis idő múlva Gnohere kergette a végső kétségbeesés állapotába, de gólját a játékvezető les miatt – jogosan – nem adta meg.
Ezt követően a CFR játszott határozottabban, ugyanakkor a feszültség miatt az indulatok is elszabadultak – Tiago Lopes, egy, a Dinamo kispadja mellett kirobbant vita hevében még a bukarestiek edzőjét, Mircea Rednicet is megütötte, de megúszta kiállítás nélkül.
Nem úszta meg viszont a Dinamo újabb kapott gól nélkül:
Amelyben gól már nem esett, így büntetőpárbaj következett, amelyben 4-4-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, de ekkor a dinamós Rotariu hibázott, a kolozsváriak részéről Ruiz viszont nem, így jöhetett az őrjöngés, Kolozsvárott, a fellegvári stadionban pedig már készíthetik a helyet az újabb trófeának.
A meccs után a Dinamo edzője, Mircea Rednic szomorúan összegzett, elismerte, hogy csapata szenvedett, de megjegyezte: a CFR szerencsés volt, ráadásul tanítványai még mindig nem dolgozták fel Ekeng elvesztését. Ennek kapcsán sajnálatát fejezte ki, hogy nem ajánlhatták fel a kupát az elhunyt játékos emlékének.
A CFR viszont helyettük is megteszi: Iuliu Mureşan, a kolozsvári klub elnöke közölte, elküldik a kupa másolatát Kamerunba, hogy felállíthassák Ekeng sírja mellett. Megjegyezte: a meccs nagyon nehéz volt, egy szenzációs szurkolókkal rendelkező Dinamo ellen játszottak, de a csapat bizonyította az erejét.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.