// 2026. november 3., kedd // Győző

Újabb korrupciós vádat emeltek a polgármester ellen, aki a cellából nyert választást

// HIRDETÉS

Cherecheș pénzt kért és kapott azért, hogy piritszállítmányokat engedjen át Nagybánya útjain.

Vádat emelt a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Cătălin Cherecheș ellen egy öt éve történt megvesztegetési ügyben, összeférhetetlenség miatt, hamis nyilatkozat és a választók korrumpálása miatt. 

A DNA közleménye szerint Cherecheș polgármesterként 2013-ban több ízben pénzt kért, kapott, és fogadott el három üzletembertől (akik egy közvetítővel együtt szintén vádlottak az ügyben) azért, hogy engedélyezze piritet szállító, nagy tömegű teherautók áthaladását Nagybánya útjain az állomásig.

A kenőpénz összesen 150 ezer dollár volt,

amit az egyik üzletember, Marco Wermelinger két szponzorszerződéssel fedett le. Az egyiket a polgármesteri hivatallal kötötte 60 ezer dollár értékben, a másikat a nagybányai női kézilabdacsapattal 90 ezer dollár értékben – áll a DNA közleményében. Eszerint az utóbbiból 50 ezer lejt utaltak egy, a polgármester ellenőrizte céghez kommunikációs kampány ellenértékeként.

Ugyanebben az időszakban a polgármester több mint tízezer lejt kért és 12 ezer lejt fogadott el két másik üzletembertől szintén nagy tömegű teherautók áthaladási engedélyéért. Ezt szintén a női kézicsapatra írt szponzorszerződéssel fedték volna le, de nem írták végül alá, mert 2013. június 18-án megindult a nyomozás az ügyben.

Céget vezetett képviselőként, majd polgármesterként

2011 első öt hónapjában még parlamenti képviselőként, majd polgármesterként Cătălin Cherecheș ezekkel a tisztségekkel összeférhetetlen kereskedelmi tevékenységeket végzett, állítja a DNA: meghatalmazott céggondnokként szerződéseket tárgyalt le és kötött meg, számlákat állított ki, stb.

Hazudott a vagyonbevallásában

2013 és 2018 között vagyoni helyzetét a valóságnak nem megfelelő módon mutatta be a polgármester – erről további részletek nem szerepelnek az ügyészségi közleményben.

Megyei pártelnököt akart lefizetni

Az ügyészek azt is felróják, hogy a 2012-es önkormányzati választásokat megelőző kampányban Cherecheș 17 ezer eurót és ötezer lejt ajánlott fel egy politikai párt megyei elnökének, hogy az buzdítsa pártjának választóit arra, hogy Cherecheșre szavazzanak a polgármesterválasztáson. Az ügyészek zárolták a polgármester több ingóságát és ingatlanát, jegyzi meg a közlemény.

A cellából nyert választást

Cătălin Cherecheș, aki Erdély leginkább badass polgármestereként akar nyugdíjba – vagy esetleg börtönbe – vonulni, nemcsak a 2012-es polgármesterválasztást nyerte meg, hanem elsöprő többséggel, 70 százalékkal a 2016-ost is. Ekkor ráadásul épp fogdában, előzetes letartóztatásban ült egy azóta is zajló korrupciós ügyben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro