// 2026. november 7., szombat // Rezso

Újabb konténerkórházzal erősítenek Hargita megyében, pedig ott elég barátságosak a koronaszámok

// HIRDETÉS

A 20 konténerből álló mobilrészleget első körben egy évre fogják kibérelni.

Hargita megyében nem viccelnek a járvány várható második hullámával: a megyei tanács mintegy 400 ezer lejt különített el arra a célra, hogy egy húsz konténerből álló mobilkórházat hozzanak létre a csíkszeredai megyei kórház udvarán. A konténerekben szükség esetén akár 40 ágyat is igénybe vehetnek a koronafertőzött vagy fertőzésgyanús személyek – utóbbiakat jelenleg az ortopédiai osztályon fogadják ideiglenesen.

Borboly Csaba megyei tanácselnök elmondta: a kórház vezetőségével kedden azt is eldöntötték, hogy növelni fogják az intenzív osztály kapacitását is, hogy egy esetleges második hullám ne érje felkészületlenül a megyét.

A csíkszeredai megyei kórház járványügyi osztályát Csíksomlyón egyébként már április végén kiegészítették egy hét konténerből álló mobilrészleggel, amelyben tíz ágy van, és hosszabb távra terveznek vele – igaz, ott akkor még gondok voltak az engedélyekkel.

A mostani, 20 konténeres részleget egyelőre csak egy évre bérlik – a konténerek bérleti díja benne van az elkülönített 400 ezer lejben –, szükség esetén azonban meg tudják hosszabbítani a szerződést.

Hogy éppen Hargita megye készülődik ennyire a második hullámra, azért érdekes, mert a megyében elég barátságosak a járványadatok: eddig 424 esetet regisztráltak összesen, miközben például a szomszédos Maros megyében kétszer annyit, és hát Maros megye sem a legdurvább a palettán.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro