// 2026. november 3., kedd // Győző

Újabb hat hónapot kapott Adrian Năstase

// HIRDETÉS

Hosszabbított a legfelsőbb bírság a volt miniszterelnök ügyében: Năstasénak további fél év szabadságvesztést értek a korrupciós ügyek.

Jogerősen fél évvel növelte kedden a bukaresti táblabíróság Adrian Năstase volt szociáldemokrata miniszterelnök januárban kirótt négyéves börtönbüntetését. A korrupció miatt két ízben – 2012 júniusában, majd idén év elején – elítélt volt kormányfőnek így elvileg 4 év 6 hónapot kell rács mögött töltenie. A büntetés növelése nyomán ügyvédje nem folyamodhat feltételes szabadon bocsátásáért.

A volt politikus büntetésének növelését az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kérte, az ügyészek egyéves „hosszabbítást” szerettek volna elérni. A bukaresti törvényszék májusban alapfokon még elutasította a DNA kérését, az ügyészség fellebbezése nyomán azonban most a táblabíróság részben helyt adott annak.

A DNA azzal érvelt, hogy Năstase az ország egyik legmagasabb közjogi méltóságának birtokosaként követte el a korrupciós bűncselekményeket, ami súlyosbító körülménynek minősül.

Mint ismeretes, Năstasét két éve két év szabadságvesztésre ítélték, mivel 2004-ben, még miniszterelnökként, az Országos Építészeti felügyelet jogellenesen gyűjtött pénzt államfői kampányára.

Januárban a bukaresti Zambaccian utcai villája nyomán Zambaccian-ügyként elhíresült ügyben kapott négy évet. Itt az volt a vád, hogy 630 ezer euró értékben fogadott el javakat, valamint pénzt lakása felújjtására annak fejében, hogy az építészeti felügyelet vezetőjét, Irina Jianut megtartsa hivatalában. Ráadásul később az egyik tanút is megfenyegette.

Az ügyről további részleteket az alábbi linkeken olvashat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro