// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Újabb elutasítás a váradi premontrei gimnázium ügyében

// HIRDETÉS

A nagyváradi premontrei rend számára kedvezőtlen döntést hozott az Ítélőtábla. A rendet képviselő Varga Andrea jogtörténész szerint politikai nyomásgyakorlás történt, ugyanakkor jelezte: folytatják a jogi küzdelmet.

Az egykori nagyváradi premontrei gimnázium visszaszerzéséért már évek óta küzd a Váradhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság. A román állami restitúciós bizottság korábban arra hivatkozva utasította el visszaszolgáltatási kérelmüket, hogy az épület már 1936-tól a román államé volt, és ezért nem illetékesek dönteni. A testület ugyanis csak a kommunizmus idején elkobzott ingatlanokkal hivatott foglalkozni. A premontreiek megfellebbezték a határozatot, felhívva a figyelmet arra, hogy az épület fölötti tulajdonjogot csak 1945 után vesztették el, ezért az egyházi ingatlanok restitúcióját szabályozó törvényes előírások értelmében jogosultak visszakapni azt. Fellebbezésüket azonban most megalapozatlannak találta, és elutasította a nagyváradi Ítélőtábla.

A premontrei rendet képviselő Varga Andrea jogtörténészt nem lepte meg a döntés, mert szerinte a helyi román sajtó az elmúlt hónapokban rendszeresen, Ilie Bolojan váradi polgármester pedig a legutolsó tárgyaláson mondott beszédében politikai nyomást gyakorolt a bírókra. Kedvező jelnek értékeli ugyanakkor azt, hogy a váradi bíróság a perben érintettként résztvevő helyi polgármesteri hivatal négy kérését is elutasította, amelyekben egyrészt a rend jog- és cselekvőképességét kérdőjelezték meg, és a jogvita lezárását kérték mondván, hogy a volt premontrei gimnáziumot a román állam jogerős bírói végzéssel szerezte meg. Varga Andrea szerint ez lehetővé teszi, hogy folytassák a jogi küzdelmet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro