// 2026. szeptember 23., szerda // Tekla

Új tanügyi szabályzat: megóvható osztályzatok, korlátozott tiltakozás

// HIRDETÉS

Bár a szülők és a diákok kifogásolják egyes részeit, a szakember szükségesnek tartja.

A diákok és szüleik fellebbezhetnek az elemi, általános és középiskolában kapott jegyek ellen – többek között ezt tartalmazza az oktatási minisztérium által kiadott, már a Hivatalos Közlönyben is megjelent új tanügyi szabályzat, amely megtiltja a tanulók tiltakozáson való részvételét, és feltételekhez köti a civil szervezetek alapítását. Noha a szülők és a diákok a szabályzat több pontját kifogásolják, az oktatási szakemberek szerint szükség volt egy egységes, az ország mind a 8500 tanintézetére érvényes rendszabály kidolgozására.

Király András oktatási államtitkár kifejtette: az új szabályzat tulajdonképpen csak iránymutató, amelynek alapján az iskoláknak február közepéig kell kidolgozniuk saját belső működési előírásaikat. „Ezt a mankót minden iskola a maga arculatára formálja.Egy kis iskolában például nem kell ennyi szakbizottságot létrehozni, ennyi tevékenységi területet lefedni, de a dokumentum mindenképpen támaszt jelent, ha eddig értelmezési problémák adódtak a tanügyi törvény kapcsán” – magyarázta az RMDSZ-es politikus.

Király ugyanakkor úgy véli: a közel 180 paragrafus egy része fölösleges, ismétli a tanügyi törvény cikkelyeit, valószínűleg ezért tűnik sokaknak túlszabályozottnak.

Szerinte nem kellett volna a szabályzatba is beleírni például, hogy mit jelent a közoktatás, vagy mit takar a tanügyi rendszerben a jogi személy, de azt hasznosnak tartja, hogy világosan megfogalmazták: mi tartozik a vezetőtanács hatáskörébe, melyek a diákok, a pedagógusok és a szülők jogai és kötelezettségei. „Egy jó iskola szervezettségéről ismert, egy rosszul szervezett iskola pedig soha nem teljesít megfelelően” – összegzett Király András.

Azzal kapcsolatban, hogy sokak szerint a diákok jogait sérti, hogy például tanítási idő alatt nem lehet tüntetni az iskola területén, vagy a tanintézet vezetőségének jóvá kell hagynia a tanulók által alapított civil szervezeteket, az államtitkár úgy vélekedett: a diákoknak nemcsak jogaik, hanem kötelezettségeik is vannak. „Ilyen megközelítésben az is sértheti a személyiségi jogaikat, hogy kötelező az órák látogatása” – fogalmazott a szakpolitikus.

Az ügy további részleteiről az alábbi linkre kattintva olvashat.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
Krónika

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Fegyveres kísérők állig feketében – videót és részleteket tettek közzé a ma hajnali Georgescu-kiemelésről
Székelyhon

Fegyveres kísérők állig feketében – videót és részleteket tettek közzé a ma hajnali Georgescu-kiemelésről

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.

// még több főtér.ro