// 2026. október 18., vasárnap // Lukács

Új kontextusban a magyar EP-képviselet

// HIRDETÉS

Üzenetértékű, hogy a Fidesz-KDNP európai parlamenti listájára három határon túli jelölt is felkerül. Még inkább üzenetértékű Tőkés László előkelő, harmadik helye a listán.

Új kontextusba helyezte a Fidesz az európai parlamenti képviselet fogalmát, miután csütörtökön ismertetett EP-választási listáján befutónak várt helyeken három határon túli magyar képviselőt is indít. Erdélyi szempontból a legfontosabb az, hogy Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, aki 2007-ben önállóan, majd 2009-ben az RMDSZ listáján, húzónévként szerzett EP-képviselői mandátumot, most ezen a listán kap helyet. Méghozzá igencsak előkelő pozícióban: neve harmadik a listán, ami azt jelenti, hogy a Fidesz vezetése semmit sem bíz a véletlenre: biztos befutó helyet osztottak neki.

A listán emellett – a Fidesz jelenlegi népszerűségét tekintve – szintén befutó helyen, a kilencedik és a tízedik pozícióban egy kárpátaljai, illetve egy délvidéki magyar jelölt kap helyet.

A kormánypárt ezzel minden bizonnyal azt akarja sugallni, hogy az új alaptörvényben foglaltak szellemében felelősséget visel a határon túli magyarokért, és ezen felelősségét olyan formában is ki akarja nyilvánítani, hogy amolyan „össznemzeti” listán olyan jelölteket is indít, akik nem a mai Magyarország területén élnek.

A kárpátaljai és a délvidéki jelölt esetében gesztusértékű döntésről van szó, hiszen a két ország még nem EU-tag (Ukrajna esetében a csatlakozás eleve kétséges), ugyanakkor az anyaország most ennek ellenére egy szimbolikus lépéssel európai képviselethez juttatja az ottani magyar közösségeket. Ezáltal mind a szerbiai, mind a kárpátaljai magyar közösség felértékelődhet, hiszen ők már „odabent” vannak, és nem mindegy, milyen képet festenek hazájuk belviszonyairól a Nyugat előtt.

Tőkés László esetében is üzenetértékű a harmadik hely. Ismeretes, hogy a hozzá közel álló Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ezúttal koalíciós listát javasolt az RMDSZ-nek, amelyen Tőkést indították volna, de amelyet az RMDSZ – mivel ezáltal elismerte volna, hogy más politikai alakulat is jogot formálhat az erdélyi magyar közösség képviseletére – nem fogadott el.

Mivel az EMNP nem érezte magát elég erősnek ahhoz, hogy saját listát indítson, és jelen körülmények között azt is túl rizikósnak találták, hogy Tőkés ismét függetlenként induljon – ez magas román és alacsony magyar részvétel mellett az is eredményezhette volna, hogy egyetlen erdélyi magyar képviselő sem jut be az uniós törvényhozásba - , végül úgy döntöttek, hogy a Fidesz-listán való indulást javasolják. Ez a párt számára presztízsveszteségként értékelhető, mivel ezáltal kimarad a kampányból, tehát kevésbé lesz látható, és nemigen lesz alkalma saját politikáját ismertetni, de legalább biztos lehet abban, hogy az őt képviselő politikus bejut az EP-be.

A Fidesz részéről minden bizonnyal üzenet értékkel bír, hogy Tőkés az első három jelölt között kapott helyet a listán. Ezzel a párt azt sugallja mindazoknak – akár az RMDSZ-ről van szó, akár a Tőkéssel és a hozzá közel álló politikai alakulatokkal nem szimpatizáló értelmiségiekről -, hogy az EMNP viszonylagos sikertelensége ellenére – eddig nem sikerült megingatnia az RMDSZ pozícióit – nincs szó arról, hogy nem kíván a továbbiakban Tőkéssel együttműködni, sőt kiemelten fontosnak tartja, hogy továbbra is zavartalanul folytathassa eddigi tevékenységét.

Bár vannak olyan hangok, amelyek szerint Tőkés ezzel kivonult volna az erdélyi magyar közéletből, ez kevéssé tűnik valószínűnek. Nem tűnik életszerűnek, hogy a továbbiakban kizárólag budapesti vagy dunántúli ügyeket képviseljen az EP-ben, már csak azért sem, mert egyrészt ő maga eddig a kisebbségek, főképp pedig az erdélyi magyarság nevében politizált, másrészt pedig azért, mert ezt a Fidesz sem várja el tőle – nem véletlen, hogy a délvidéki és a kárpátaljai jelölttel együtt immár össznemzetinek nevezik a listát.

Még az sem kizárt, hogy a legerősebb választói felhatalmazással rendelkező néppárt-tag frakció képviselőjeként a jövőben még több erőforrással és eszközzel, hatékonyabb támogatással rendelkezhet. Annyi azonban most bizonyosnak tűnik, hogy személyében az erdélyi magyar közösségnek bizonyosan lesz képviselője az EP-ben. Vagyis ha az RMDSZ listája is átlépi majd az ötszázalékos parlamenti küszöböt, akkor a romániai magyarság EP-képviselete megmaradhat a jelenlegi szinten.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Krónika

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki
Székelyhon

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki

A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.

// még több főtér.ro