Az eurozónába egyhamar biztos nem fogunk belépni. Ne hívja a mentőt, ha csak tréfálkozni akar, életeket menthet vele. Tényleg.
Egészen pofátlan esetről számolt be a szucsávai mentőszolgálat: egy nő majdnem életét vesztette darázscsípés-allergia miatt, mert egy fals, tréfának szánt segélyhívásra indultak el, és éppen hogy sikerült visszaérniük. Hogy is történhetett mindez?
A mentőszolgálat hívást kapott valakitől: egy személy eszméletlenül fekszik, gyorsan kell intézkedni – az eszméletüket veszített páciensek képezik az egyik legnagyobb prioritást. Fel is kerekedtek, megérkeztek a településre – egy faluba –, ahol az útviszonyok enyhén szólva kriminálisak voltak, a mentőautó majdnem beragadt a sáncba. Hovatovább egy helybéli férfi – mit sem tudva az egészről – maga ajánlotta fel a segítséget, hogy személyautójával elkíséri a mentőegységet a helyre, amit keresnek. Az erdős térségben bóklászva telefonáltak vissza a hívónak, aki persze nem vette fel, így körülbelül 40 perc után rájöttek, hogy a bolondját járatták velük.
Amikor visszaértek a sürgősségi ellátó alegységéhez, ott várta őket egy 45 éves nő, akit megcsípett egy darázs, a karja feldagadt. „Az integrált diszpécserközpont orvosát értesítettük a betegről és a kialakult allergiás reakcióról, és beleegyezést kértünk az allergiás reakciót enyhítő gyógyszerek beadásához" - mondta a Suceava Mentőegyesület szóvivője. A szakszervezeti képviselő azt is elmesélte, hogy a mintegy 30 kilométerre lévő kórházba vezető úton a beteg állapota rosszabbodott, és anafilaxiás sokkot kapott. A koordináló orvos tanácsára a nő gyógyszert kapott, és szerencsére kedvezően reagált.
Ha a mentősök 20 perccel később érkeztek volna, a nő életét veszítette volna – csak azért, mert valaki tréfából hívogatta az 112-t és hazudott, ráadásul a kátyúkkal teli úton alig tudtak kievickélni. Reméljük, nem kell úgy elmagyaráznunk senkinek sem, mint az iskolában, de azért: még véletlenül se hívjon senki viccből mentőt nem létező problémákra! A törvény szerint a 112-es segélyhívó szolgálat visszaélésszerű tárcsázása 2000 lejig terjedő pénzbírsággal büntetendő, és ha a mentőszolgálat munkatársai a helyszínen kiderítik, hogy a riasztás téves volt, a bírság elérheti a 4000 lejt.
A képviselőház döntéshozó testületként elfogadta azt a törvénytervezetet, amely előírja, hogy a boltok eladói és a közintézmények személyzete köteles személyi igazolványt kérni az alkoholtartalmú italok és dohánytermékek árusításakor, hogy ellenőrizni lehessen, hogy a vásárlók elmúltak-e 18 évesek.
A törvényjavaslatot Adrian Wiener és Ionuț Moșteanu, az USR európai parlamenti képviselői kezdeményezték. Az alkohol és cigaretta kiskorúaknak való eladásának tilalma már régóta szerepel a jogszabályban, de a szabályt túl kevesen tartották be, mert az eladó nem tudja ellenőrizni a vevő életkorát.
A szerdán elfogadott törvény értelmében a bolti eladóknak és vendéglátóipari egységek alkalmazottainak, akik dohányterméket, szeszesitalt és energiaitalt forgalmaznak, kötelességük ezután ellenőrizniük, hogy a vásárló vagy fogyasztó betöltötte-e a 18. életévét: kérniük kell majd a vásárló/fogyasztó személyazonosító okmányait. E kötelezettség elmulasztásáért 10 000 lej és 30 000 lej közötti bírság jár.
…ha esetleg valaki ezen gondolkozna unalmas perceiben. Az Economedia szerint az Európai Központi Bank legutóbbi konvergenciajelentése szerint Románia még messze van attól, hogy teljesítse azokat a kritériumokat, amelyek alapján csatlakozhatna az euróövezethez.
Néhány adat, amelyet az Economedia kivonatolt az európai intézmény elemzéséből:
2022-től az Európai Unió (EU) euróövezeten kívüli tagállamai korlátozott előrelépést értek el az euróövezethez való gazdasági konvergencia terén. Az Európai Bizottság pedig ma tette közzé konvergenciajelentését, amelyből kiderül, hogy az értékelt tagállamok közül jelenleg egyik sem teljesíti az euróövezethez való csatlakozás valamennyi kritériumát, Bulgária azonban közel áll hozzá.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.