// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Úgy tűnik, a magyarok istene mégiscsak megbüntethet egy ortodox keresztényt (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

Egy román tolvaj azt hitte, büntetlenül kirabolhatja a református egyházat. Aztán...

Nem bottal, hanem a nyílt utcán való, megalázó őrizetbe vétellel verte a magyarok istene azt az 51 éves Szilágy megyei férfit, aki 16 éves fiával együtt kirabolta a Kalotaszegi Református Egyházmegye székhelyét.

A bűncselekmény még két héttel ezelőtt történt, az elkövetők egy laptopot, egyéb javakat valamint pénzt loptak, sőt még a térfigyelőkamera-rendszert is, amelyet ezek szerint hiába szereltek föl.

Az okozott kár értékét 13 ezer lejre becsülték.

A férfi igencsak rövid ideig örülhetett a szép református térfigyelő rendszernek, kedden ugyanis a Kolozs megyei Bánffyhunyadon a nyílt utcán ütöttek rajta a rendőrök. Az ezúttal kifogástalanul működő térfigyelő kamerák felvételén jól látható, ahogy a rend őrei lecsapnak rá, leteperik, majd a rendőrautóba tuszkolják.

Őrizetbe vették 16 éves fiát is – ő éppen iskolába tartott, amikor elfogták. Az ellopott javakat részben sikerült visszaszerezni. Most mindkettejüket minősített lopással gyanúsítják. 

És hogy miért pont egy református templomba törtek be? Nos, a válasz egyúttal cikkünk nyitó mondatát is megmagyarázza: a Szilágy megyei, nagyalmási illetőségű férfi a román sajtó szerint azzal indokolta tettét, hogy a magyarok istenének nem áll hatalmában megbüntetni egy ortodox keresztényt.

Nos, úgy tűnik, tévedett. De a bíróság jóvoltából hamarosan elég ideje lesz majd, hogy pótolja a teológia terén meglevő hiányosságait.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro