// 2026. november 4., szerda // Károly

Úgy megtiszteli a polgármester a szatmáriakat, hogy attól koldulnak

// HIRDETÉS

Egy néptáncegyüttessel és egy másodlagos frissességű magyarországi zenekarral akarja kiszúrni a városvezetés a szatmárnémeti magyarok szemét a május 30-án rajtoló városnapokon. A polgármester így fejezi ki tiszteletét a város lakosaival szemben.

Úgy tűnik, a magyar meghívottakon spórolta ki a Szatmárnémeti városháza a Zdob şi Zdub és Loredana gázsiját, mi mással lehetne magyarázni azt a tényt, hogy a jövő pénteken elrajtoló városnapokon sok okot nem adnak a helyi magyarságnak a sör-miccsezésre.

A legfrissebb népszámlálás szerint 37,6 százalékban magyarok által lakott város ünnepére ugyanis alig két magyar meghívottat várnak – derült ki Dorel Coica polgármester hétfői sajtótájékoztatóján. Mint tájékoztatott, május 31-én délután négytől az egri Csodaszarvas néptáncegyüttes képviseli a magyar népzenét és néptáncot a Megyei Múzeum előtti színpadon (ahol egyébként is hagyományosan a folkműsorok zajlanak), s szintén magyar együttes lép fel szombaton este 10 órától a nagyszínpadon is: a Ladánybene 27. A néptáncosokra harminc perc jut, a pesti reggae együttesre pedig alig ötven, számolt be a Szatmári Friss Újság. (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a helyi napilap által felsoroltak alapján az egy magyar sztárzenekarra hét román jut, ez pedig sehogy sem felel meg a lakosság számarányának.)

Dorel Coica polgármester megfogalmazása szerint ugyanakkor az idei városnapi ünnepségeket a megyeszékhely lakosaival szembeni tiszteletbeli gesztusként kell felfogni, az elöljáró ezzel is meg szeretné köszönni a szatmárnémetiektől eddig kapott támogatást. Ennek jegyében a nagyérdemű a What’s Up, a Zdob şi Zdub, Smiley, a Vunk, Loredana, valamint a B. U. G.Mafia zenéjére vezetheti le az egész év során felgyűlt feszültségét.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok
Krónika

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro