// 2026. augusztus 14., péntek // Marcell

Úgy kapkodnak az emberek az oltások után, mintha nem lenne holnap

// HIRDETÉS

Lerohanták a regisztrációs portált az új oltási lehetőségek megnyitása után.

A jelek szerint egyre inkább kisebbségbe szorulnak az oltásellenesek Romániában, legalábbis erre utal az, hogy igencsak népszerűnek bizonyult a koronavírus elleni oltás megszerzésére szerdán megnyílt új lehetőség.

Mint ismert, hétfőn az eddigiek mellett 180 további oltópont nyílik országszerte, amelyekben az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyártó és az Oxfordi Egyetem által közösen kidolgozott koronavírus elleni vakcinát adják be.

Az új oltópontokba szerdán délután fél egytől lehet időpontot foglalni, és a jelek szerint az emberek egyre nagyobb része jött rá, hogy tényleg csak az oltás jelenthet megoldást a jelenlegi járványhelyzetre.

Az oltást koordináló bizottság közlése szerint ugyanis másodpercenként 5,5 regisztráció érkezett, ennek nyomán pedig este nyolc órára már több mint 80 ezer időpont el is kelt.

A portálon első körben 200 000 időpontot hirdettek meg, vagyis az arány nem rossz.

Ebben a szakaszban február 15. és március 6. között lehet időpontot foglalni, de az illetékesek ígérete szerint március végéig összesen 500 000 személy beoltása válik lehetővé az új oltópontokban az AstraZeneca vakcinájával.

Jelenleg az oltási kampány második köre zajlik, amelyben a 65 év fölöttiek, a krónikus betegek és a kulcsfontosságú ágazatok dolgozói jogosultak a vakcinára.

Mivel azonban az AstraZeneca vakcináját csak az 55 évnél fiatalabbaknak ajánlják, így az új oltópontokban a 65 év alatti krónikus betegek és a kulcsfontosságú ágazatok dolgozóinak jelentkezésére számítanak.

Ellentétben az eddig használt vakcinákkal, ezen szérum esetében jóval hosszabb időnek, nyolc hétnek kell eltelnie az első és az emlékeztető oltás beadása között.

Aki még nem regisztrált, de jogosult rá, itt megnézheti, hol mennyi hely van még. Látható, hogy Kolozs, Szilágy és Szatmár megyében például már kezdenek fogyni a helyek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?
Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy
Székelyhon

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

// még több főtér.ro