// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Tűzzsonglőrök ámították a fényevőket

// HIRDETÉS

Több ezren csődültek hétvégén az elsötétített Sétatérre, és pár százan gyúródtak az artisták köré, akik szeretnek a tűzzel játszani.

Kolozsvár lakosságának legalább a negyede-ötöde az utcán töltötte a szombat estét. A Főtéren átvette az uralmat a komolyzene, de ez cseppet sem okozott létszámcsökkenést, a Farkas utcában pedig tök mindegy, mit játszanak, úgyis odamentek jópár ezren enni. Aki a kis koncerteket szereti, az a Karolina téri színpad előtt bólogatott, míg a rockerek erre a hétvégére felköltöztek a Fellegvárba.

Nagyjából tízezer ember hullámzott múzeumról múzeumra (legalábbis ennyit jelentett be ma a főtéri Szépművészeti), ez volt a legvegyesebb korosztályú kultúrfogyasztó csoport az éjszakában. Azok, akik se a szemükön, se a fülükön keresztül nem kívánták megerőltetni az agyukat, a Sétatérre özönlöttek, mert idén is ott zajlott a Fényfesztivál.

Erre az estére lekapcsolták a közvilágítást a parkban, és „csak” az a 20 ezer mécses világított, amely számára a cserkészek hajtogattak „gyertyatartót”. Tíz óra körül pedig pedig beindultak a tűzzsonglőrök, és hiába nagyobb évről évre a körbeszalagozott tér, ahol játszanak a tűzzel, mégse fért mindenki oda, aki látni szerette volna őket. 

Annak ellenére (vagy épp azért), mert a legtöbb éjszakai fény különböző képernyőkről folyik a szemünkbe, a tűz látványa még mindig le tud bilincselni. Főleg ha veszélyesen közel van.

A lángokon kívül csak három más fényforrás világított a parkban:

1. az elmúlt ifjúságra, pontosabban a tavalyi ififővárosi projektre emlékeztető CLUJ 2015 felirat;

2. a Kaszinó reflektorai és a körülötte zajló buli VJ-inek projektorai, illetve

3. a telehold.

Miután áthaladt az egyéjszakás fesztivál origóján, a fénykupola alatt, mindenki elmélyült a lángok misztériumában:

igyekezett elvesztődni a fénylabirintusban, ....

... elmélyült a mécsestartók papírjának felirataiban, ...

... a szelfizésben, ...

... vagy a tűz közvetett szemlélésében.

A pattogó szikrák viszont óhatatlanul visszarántottak az itt-és-mostba.

És amikor már épp kezdtük beleélni magunkat az illúzióba, hogy a tűz emberközeli, meghitt és csendes, a Fényfesztiválba belerobbant a főtéri operagálát záró tűzijáték.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro