// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Túszokat ejtett egy férfi Párizs egyik belvárosi IT-cégénél (FRISSÍTVE)

// HIRDETÉS

A rendőrök előállították a túszejtőt, az akcióban senki nem sérült meg.

Frissítés: Végetért a túszejtés Párizsban, a rendőrök előállították a túszejtőt, az akcióban senki nem sérült meg.

--

Túszejtés történt kedden Párizs belvárosában, a biztonsági erők a helyszínen vannak – közölte a prefektúra a Twitteren. A francia hírtelevíziók helyszíni tudósításai szerint a túszejtő egy épületben barikádozta el magát egy belvárosi ház földszintjének belső udvarán, egy informatikai cég irodájában, azt állítva, hogy

robbanószerkezet van nála és legalább két túszt ejtett.

A rendőrség szerint a férfi azt közölte, hogy az iráni nagykövettel szeretne beszélni, írja az MTI.

A BFM hírtelevízió értesülése szerint a férfi délután fél négy órakor pizzafutárként érkezett a Párizs X. kerületében található Petites-Ecuries utca 45-ös számú házához, ahol benzint öntött egy férfira és arcon ütötte, mielőtt annak sikerült elmenekülnie. Ezután a támadó bement az épület földszintjén található egyik irodába. Egyes értesülések szerint egy kifele menekülő terhes nőt is megütött.

A Le Monde című napilap úgy tudja, hogy a rendőrséget 4 óra előtt tíz perccel riasztottak szemtanúk, az elitalakulatok fél 5 órakor érkeztek a helyszínre, ahova a tűzoltók is nagy erőkkel vonultak ki. A rendőrségnek sikerült kapcsolatot kialakítani a túszejtővel, s jelenleg is tárgyalnak vele. A férfi azt állítja, hogy van egy tettestársa az épületen kívül. A rendőrség egyelőre nem tudta megerősíteni, hány ember lehet a túszejtővel, illetve az épületben, mert

elképzelhető, hogy többen is elbújtak.

A túszejtő személyazonosságról semmit nem közölték a hatóságok.

A helyzet „nagyon zavaros” a tájékoztatás szerint, a helyszínt a rendőrség elitalakulatai biztosítják, a környéket lezárták a forgalom elől. A sűrűn lakott belvárosi kerültben minden üzlet és kávéház bezárt.

Rendőrségi források szerint a férfi indítékai egyelőre ismeretlenek, de a jelek nem terrortámadásra utalnak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro