// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Tusnádfürdőt elözönlötték a medvék (VIDEÓ)

// HIRDETÉS

Már nem is tudják számon tartani, hány állat bóklászik fényes nappal is a településen.

Több medvét is láttak Tusnádfürdő utcáin járkálni az elmúlt időszakban, a településen ez amúgy megszokott dolog, azonban kellemetlen a helybéli lakosok számára.

Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere kedden azt nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek, hogy már nem tudják számon tartani az erdőből érkező medvéket, amelyek az utcákon keresnek élelmet maguknak.

„Nem egy medve van, többen vannak, meg sem tudjuk számolni őket, az utcákon járkálnak. Az este láttam, hogy valaki lefilmezett egy medvét három boccsal. Nem tudom már, mit tehetünk. Mondtam a kollégáimnak, hogy hívják a környezetvédelmiseket, beszéljünk velük és lássuk, hogy mihez kezdjünk” – mondta a polgármester.

Az alábbi videó hétfő este 21 óra körül készült Tusnádfürdő központjában:

Albert Tibor szerint a környezetvédelmi ügynökség sem tehet sok mindent a probléma megoldására hiszen „a törvényeket úgy alkották, hogy a medvét jobban védik, mint az embereket”.

A polgármester szerint a medvék elszaporodtak, nem elég nagy a környező erdőkben a területük és ezért jönnek a telepre eleség után kutatva. A helyi lakosok már nem tartanak szárnyasokat udvaraikon, mert a medvék folyamatosan pusztítják a baromfit, a kutyákat nem kötik meg, mert a nagyvadak több házőrző ebet is megöltek.

A polgármester szerint az egyetlen megoldást a folyamatos megfigyelés jelentené, az vadőröknek etetniük kellene a medvéket, ezzel megakadályozva, hogy bejussanak a város területére.

„Szükség volna a folyamatos megfigyelésükre, ezt kérem a környezetvédelmi minisztériumtól, legyen egy vadőrökből álló csapat, akik járőrözzenek és tartsák távol a medvéket az üdülőteleptől. Szerintem ez az egyetlen megoldás” – mondta Tusnádfürdő polgármestere, aki szerint a minisztérium megoldása nem jó, ugyanis az elköltöztetett medvék helyére más medvék költöznek be a környékbeli erdőkből.

A környezetvédelmi ügynökség képviselői azt mondták, még nem értesítették őket az ügyről, amikor ez megtörténik, megpróbálnak megoldást találni a helyi hatóságokkal együtt.

Tusnádfürdő lakosai gyakran találkoznak medvékkel a település utcáin, szinte minden évben elfognak egy medvét, amelyet máshová költöztetnek.

A medvék Hargita megye más településein is gondot okoznak. Csak ebben az idényben három személy került kórházba medvetámadás miatt, és több állatot is megöltek az elszaporodott nagyvadak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro