// 2026. október 13., kedd // Kálmán, Ede

Tüntettek az ellen, hogy Dan Şova megúszta

// HIRDETÉS

Mintegy 200 ember gyűlt össze a fővárosban az Egyetem téren, hogy tiltakozzon a szenátus mai döntése ellen, amellyel nem adta ki Dan Şovát a DNA-nak.

Egyes beszámolók szerint 100, mások szerint 200 ember tiltakozott szerda este a bukaresti Egyetem téren az ellen, hogy bár az ülésen jelenlévő szenátorok többsége megszavazta szociáldemokrata kollégájuk, Dan Şova mentelmi jogának megvonását, az mégsem történt meg.

Dan Şova ellen a korrupcióellenes ügyészség (DNA) szeretne bűnvádi eljárást indítani és vizsgálati fogságba helyezni, ez viszont csak az összes szenátor egyszerű többségének támogatásával, vagyis legalább 85 igen szavazattal lehetséges. Ma délben viszont csak 79 szenátor járult hozzá ehhez, 67-en ellenezték, öt voksot pedig érvénytelenítettek. 

Biztos ami biztos alapon az ülés előtt Şovát megkente mirhával egy idősebb hölgykollégája. A szavazás után Şova azt mondta, felfüggeszti magát minden pártfunkciójából.

A tüntetők ma este Le a hazug Pontával!, Dan majd megkapja, Mentelmi jog nélkül, Jöjjön a DNA, vigye el Şovát és Vosganiant, Igazságot akarunk feliratú táblákkal tiltakoztak a szavazás következménye ellen. Volt, aki előrehozott választást követelt, vagy azt hirdette, nem ezért voksoltunk annyian november 16-án (az elnökválasztás második fordulójában).

A szavazás után Klaus Johannis államfő is bírálta annak végeredményét, ismét hangsúlyozta, senki se állhat a törvények felett. Aggodalmát fejezte ki a holland és az amerikai nagykövetség is, nyilatkozatuk szerint nem szabad visszaélni a mentelmi joggal.

A honatyák mentelmi joga ellen további tüntetéseket hirdettek meg péntekre Kolozsváron (eddig több mint kétezer ember jelentkezett be), Bukarestben, Jászvásáron, Temesváron, Nagyszebenben, Konstancán, Bákóban, Nagyváradon, Brassóban. A mentelmi jogot csak a politikai nyilatkozatokra korlátoznák - áll a tiltakozó felhívásokban.

A korrupcióellenes ügyészek azoknak a szerződéseknek ügyében vizsgálnák Dan Şovát, amelyeket az ő ügyvédi irodája kötött a Turceni és Rovinari energetikai központokkal, és amelyek 3,5 millió lejes kárt okoztak az állami vállalatoknak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet
Főtér

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Az autópálya miatt új utat nyitottak, a régit pedig lezárták
Székelyhon

Az autópálya miatt új utat nyitottak, a régit pedig lezárták

Jó tempóban halad az autópálya építése Maros megyében és a Lőrincfalva-Ákosfalva-Nyárádszereda szakaszon egyre több, a gépkocsiforgalmat érintő változásra lehet számítani.

// még több főtér.ro