A helyiek már nagyon unják, hogy a vegyi üzem telefüstöli a várost.
A marosvásárhelyi prefektúra épülete előtt szervezett békés tüntetést csütörtökön délután a Stop Azo! civil, politikamentes csoportosulás. A cél az Azomureş vegyipari kombinát által okozott környezetszennyezés megszüntetése volt.
A tüntetés meghirdetett időpontjában nyári zápor vette kezdetét, ennek ellenére a városháza előtti teret mintegy kétszázfős tömeg töltötte meg. A tiltakozás látható jelképeként a szervezők egyszer használatos orvosi maszkokat osztottak a résztvevőknek, és Megálljt a légszennyezésnek!, Európai kötelességek, európai jogok! feliratú plakátokkal, illetve „Nem akarunk több gázmérgezést” szlogennel adtak hangot a jelenlévők óhajuknak.
Amint Hamar Alpár Benjámin, az 1989. December 21. Egyesület – Marosvásárhely mártírváros elnöke, a tüntetés főszervezője elmondta, több civil szervezet összefogásával szervezték meg a tüntetést, mivel megelégelték a hatóságok bírságolásokban kimerülő passzivitását. Mint hangsúlyozta, az államfőnek, a hazai és európai uniós környezetvédelemért felelős minisztériumoknak is elküldik az ötpontos petíciót, ugyanis meggyőződésük, hogy a döntések nem Marosvásárhelyen, hanem a településtől kétezer kilométerre születnek. A szervező a civil lakosság nevében kifejtette, hogy megelégelték az ígérgetéseket, egészséges környezetben szeretnének élni, mint mondta „nem vagyunk másodrangú állampolgárai az országnak és a városnak sem”.
Cristian Vântu háziorvos, a vegyipari kombinát légszennyezése ellen síkraszálló csoportosulás kezdeményezője elmondta, hogy a kombinát és a hatóságok sorozatosan valóra nem váltott ígéreteinek, illetve az Alkotmány 35-ös cikkelyének betartását kérik, mely az egészséges környezethez való jogot biztosítja. Akciójuk nem a vegyipari vállalat bezárását célozza, ugyanis nem a munkahelyek felszámolása a céljuk, hanem békés erdélyi polgárokként szeretnék megoldásra sarkallni az illetékeseket. Amint jelezte, az Európai Unió környezetvédelmi biztosa is arra ösztönözte a csoportosulást, hogy összefogással próbáljanak nyomást gyakorolni azokra az intézményekre, melyek a közösség érdekeit hivatottak szolgálni.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.

Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.