És persze Románia példaértékű az etnikai és vallási tolerancia terén.
Mihai Tudose miniszterelnök szerint hiba lenne felnagyítani a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium körüli problémákat, meggyőződése szerint Magyarország nem fogja emiatt elrontani kétoldalú kapcsolatait Romániával.
A kormányfőt az Antena 3 hírtelevízió szerda esti műsorában reagáltatták arra, hogy a marosvásárhelyi iskolaügy miatt a Külgazdasági és Külügyminisztérium berendelte Románia budapesti nagykövetét, akivel közölték: Magyarország határozatlan ideig felfüggeszti Románia OECD-tagságának támogatását. A műsorvezető azt is elmondta: Magyarország a katolikus egyház, a magyar kisebbségek, a gyermekek, az érintett családok és a romániai restitúciós folyamat elleni támadásként értékeli, hogy a román hatóságok fel akarják függeszteni a marosvásárhelyi magyar katolikus gimnázium működését.
„Románia nem hadakozik senkivel, nincs baja egyetlen etnikai vagy vallási kisebbséggel sem" - jelentette ki Tudose, aki szerint egy önkormányzati mulasztás okozott bizonytalan helyzetet a marosvásárhelyi iskola körül. Úgy fogalmazott: Románia „világszerte jó példát mutat" az etnikai és vallási tolerancia terén, az országban számos felekezeti és kisebbségi tannyelvű iskola működik, a román államnak pedig semmilyen kifogása nincs ezek ellen.
Tudose nem beszélt arról, mi lenne a megoldás a felszámolás küszöbére került marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium helyzetére, de arról a lehetőségről, hogy az iskolaügy miatt Magyarország megakadályozza Románia felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD) azt mondta, nem hiszi, hogy Magyarország ilyen szinten elrontaná a diplomáciai kapcsolatokat.
„Közös gazdasági érdekeink vannak: nemcsak nekünk vannak Magyarországon gazdasági érdekeink, nekik is vannak nálunk" - magyarázta.
A román kormányfő - a bukaresti külügyminisztérium korábbi közleményével összhangban - a magyarországi választási kampány közeledtével hozta összefüggésbe a kemény hangú magyar kormányzati állásfoglalást, hozzátéve, hogy a román felet is felelősség terheli, amikor a probléma felnagyításával táplálja a feszültséget.
Tudose békítő hangnemben reagált arra is, amikor a műsorvezető Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek a román nemzeti ünneppel kapcsolatos nyilatkozatát és a külhoni magyar közösségek autonómiatörekvéseinek magyar kormányzati támogatását szóba hozva próbált tágabb értelmezést adni a magyar-román diplomáciai nyilatkozatváltásnak.
„Én nem nyújtanám sokat ezt a témát. Vannak állampolgárok, akiknek ez nem öröm. Rendben van. Befizetik az adójukat? Igen. Élvezik a román állam szolgáltatásait? Igen. Akkor OK!" - mondta a román kormányfő.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.