Az e-kereskedelem úgy megugrott Romániában a pandémia miatt, hogy el sem tudjuk képzelni azt a sok pénzt.
Nem kevesebb mint 5,6 milliárd eurót vertünk el tavaly online vásárlásokra, 30%-kal többet, mint 2019-ben, amikor még „csak” 4,3 milliárd euróra rúgott ez az összeg. Méghogy nincs pénz…
A romániai online boltokat tömörítő szövetség (ARMO) szerint ez még az előzetes várakozásokhoz képest is 500 millióval nagyobb bevételt jelent, kijelenthető tehát, hogy a sok nagy vesztes mellett az e-kereskedelem lett a pandémia egyik igazi nyertese.
nem tartalmazza például a közüzemi számlák interneten történő kifizetését, a digitális tartalmak megvásárlását vagy a repjegyek és szállodák online foglalását, esetleg a kiállításokra, kulturális eseményekre szóló jegyek beszerzését (utóbbi kategóriákban amúgy is hatalmas a visszaesés a járvány következtében).
Nem véletlen, hogy Románia azon EU-s országok sorába illeszkedik, ahol az utóbbi években a leginkább nő az online piac forgalma.
Számoljunk egy kicsit fejben: az 5,6 milliárdos éves forgalom azt jelenti, hogy
(2019-ben a napi bevétel 12 millió euró körül volt a szektorban).
Az ARMO képviselői arra következtetnek, hogy sokan éppen a járvány és a társadalmi távolságtartás hatására küzdötték le a félelmeiket az e-kereskedelemmel kapcsolatban, és rájöttek, hogy az egész nagyon egyszerű. Az online kereskedelem lehetőségével ráadásul egyre több kiskereskedő is él, így egészítve ki a forgalmukat.
A fellendülés aligha fog megtorpanni a közeljövőben,
2020-nál maradva az összegzésből az is kiderül, hogy a romániaiak körülbelül 85%-a használja valamilyen formában az internetet, és ebből 45% legalább egy dolgot rendelt az internetről tavaly. Ezzel egyelőre a sor végén vagyunk (csak Bulgária van utánunk), de éppen ezzel magyarázható, hogy nálunk ilyen látványosan fejlődik ez az ágazat, ellentétben például a listát vezető Hollandiával, ahol az internetezők 91%-a vásárol online, így ott már lassan plafonizálódott a dolog.
A legtöbben egyébként ruházati cikkeket (64%), ételt (29%), bútort (28%), kozmetikumokat (27%), könyveket, újságokat (27%), valamint számítástechnikai eszközöket (26%) rendeltek online 2020-ban európai szinten.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.
Magyarország nem sodródik, hanem irányt mutat – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke szombaton Budapesten, a nagyobbik magyarországi kormánypárt, a Fidesz jelöltállító kongresszusán.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.
Egy 43 éves férfi csütörtök éjjel életét vesztette a nagyszebeni tömegközlekedési vállalat egyik autóbuszán. A sofőr szerint csak a végállomáson értesítették, hogy egy utas meghalt, mert többen nem akarták megszakítani az útjukat.
Közel 550 sofőr gépkocsivezetői jogosítványát vonták be szombaton a rendőrök, ezek közül 129-et gyorshajtás, 58-at alkohol hatása alatti vezetés miatt – közölte vasárnap az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR).
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!

Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.

További híreink: még mindig több ezer háztartásban okoznak áramkimaradást az időjárási viszonyok, péntekig ugyanakkor nem fog enyhülni a télies, csapadékos idő.

Továbbá: megmagyarázta a román digitalizációs hatóság, hogy miért nem lehetett fizetni a Ghișeul.ro platformon. Ezer kilométernél is hosszabb új túraösvényt alakítanak ki a Duna mentén Via Danubiana néven.

Csoda Konstancán – elmúlik a lumbágójuk az orvosoknak a magánklinika küszöbén. Egy 18 éves romániai halálos áldozata is van a svájci tűzvésznek.

Erdélyt elborította a hó, szünet nélkül dolgoznak az áramellátás helyreállításán és a hegyen bajba kerültek mentésén. Egy év alatt komoly mértékben nőtt az illegálisan birtokolt fegyverek száma, a rendőrség közzétette a statisztikát.

A Moldvai Köztársaságnak adományozza régi városi buszait a kolozsvári városháza. Banki alkalmazott segítségével vesztette el megtakarításait egy Olaszországban dolgozó román nő.