// 2026. október 14., szerda // Helén

Trónon maradt a fellegvári focidinasztia

// HIRDETÉS

Bár egy forduló még hátravan, a Kolozsvári CFR már ismét megnyerte a román focibajnokságot: zsinórban negyedszer, összességében hetedszer végezve az élen.

A koronavírus-járvány és a létszámemelés miatt a szokottnál is zsúfoltabb programú 2020–2021-es szezon igazi túlélőversenyt hozott, és ebben a CFR veteránjai jobbnak bizonyultak a FCSB tehetséges, de Gigi Becali szeszélye és kapzsisága által irányított fiataljainál, és az áttörésre idén is képtelen Universitatea Craiovánál.

A szezon nagy részében ugyan ez a két csapat állt az élen, ám a novemberi edzőváltás után a CFR Edward Iordănescu vezetésével hatpontos hátrányát ugyanakkora előnnyé változtatta kedd estére –

amit már nem hozhat be a FCSB,

amelynek pontszámát felfelé kerekítették a rájátszás előtti felezésnél, így minden holtversenyben hátrányban van.

A CFR csupán három hete, a play-off közepén vette át a vezetést a táblázaton, egy FC Botoșani elleni hazai győzelemmel (2-0), majd szintén a bukovinai csapat ellen, de immár idegenben zárta le az első hely kérdését.

Az 1-0-s siker egy éppen egy Botoșani-ból igazolt játékos, Andrei Burca fejesével született meg, bár nyugodtan lehetett volna öngólnak is elkönyvelni a találatot, mert a hazai balhátvédről, Alexandru Țigănașuról pattant a hálóba a labda.

A karrierje első bajnoki címét nyerő Edward Iordănescu pedig sikerrel küzdött meg édesapja hírnevének örökségével, de elődje, Dan Petrescu örökségével is – aki az előző három bajnokságot nyerte meg a CFR-rel. Ha a vasutascsapat nem is játszott olyan kíméletlen focit, mint Petrescu alatt, a hatékonysága ismét tökéletes volt: a kiscsapatok ellen alig hibázott,

kizárólag az élmezőnyhöz tartozó csapatok tudták háromszor legyőzni 2021-ben a CFR-t.

A csapat gerincét alkotó „veteránok” – Giedrius Arlauskis, Cristian Manea, Paulo Vinicius, Ovidiu Hoban, Valentin Costache, Adrian Paun és Bilel Omrani – pedig, akik a 2018 óta tartó egyeduralom mind a négy bajnoki címéből kivették a részüket, immár igazi bajnokdinasztiát alkotnak, két klublegenda, a hatodszor bajnok Ciprian Deac és az ötszörös győztes Mário Camora vezetésével.

Hetedik bajoki címével

a CFR immár a román élvonal történetének legsikeresebb vidéki klubja,

megelőzve a hatszoros győztes UTA-t és Temesvári Kinizsit.

Az örökranglistán pedig már csak három bukaresti csapat, a Steaua (26), a Dinamo (18) és a Venus (8) áll előtte.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették
Székelyhon

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették

Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.

// még több főtér.ro