Az esetről tájékoztatta az Európai Néppártot is, mely pártcsaládhoz Petro Poroshenko is tartozna.
Nehezen lehet napirendre térni afelett, hogy mindenféle magyarázat nélkül kitiltották Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét Ukrajnából, aki csak akkor értesült arról, hogy nem léphet be Kárpátaljára, amikor a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség születésnapjára utazott volna Ungvárra.
A román parlamentben Kelemen azt nyilatkozta, hogy csak tippelni tud kitiltásának okairól, szerinte közre játszhattak a kisebbségi jogokkal kapcsolatos állásfoglalásai, konkrétan az anyanyelvű oktatást korlátozó új ukrán oktatási törvény elleni határozott kiállása. A magyar és a román kisebbséget egyformán érintő jogszabály ellen több parlamenti honatyával közösen szólalt fel, levelet írtak Petro Poroshenko ukrán elnöknek, emellett az Európai Tanácsnál is jelezték a törvénnyel kapcsolatos fenntartásaikat. Egyedül annyi biztos jelenleg, hogy 2017-ben tették fel a kitiltott személyek listájára, és 2020 október 16-ig érvényes az interdikció.
Az RMDSZ elnöke Ukrajna bukaresti nagykövetségétől kért magyarázatot, ugyanakkor tájékoztatták az Európai Néppártot is, mivel Petro Poroshenko pártja is csatlakozna az európai pártcsaládhoz. A kitiltás körülményeinek kivizsgálására Teodor Meleşcanu külügyminiszter is ígéretet tett Kelemen Hunornak, tekintettel arra, hogy nemzetközi egyezményeket is megsértett Ukrajna.
Brenzovics László, a KMKSZ elnöke szerint Kelementől azért tagadták meg a belépést Ukrajnába, mert az RMDSZ elnökének neve is szerepel a Mirotvorec nevű szélsőséges ukrán szervezet honlapjának „halállistáján”.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.