// 2026. július 24., péntek // Kinga, Kincso

Továbbra is brit lesz Skócia

// HIRDETÉS

FRISSÍTVE - A nagy akarásnak az lett a vége, hogy a skótok inkább Londont választották. De ettől még a jelenleginél is nagyobb autonómiájuk lesz. David Cameron brit kormányfő ezt már be is jelentette.

Az angolok ellen kemény szabadságharcot vívó Robert de Bruce és William Wallace most valószínűleg forog a sírjában: a skótok a csütörtöki népszavazáson úgy döntöttek, önként és dalolva továbbra is Nagy-Britannia részei maradnak. A reggeli összesítések szerint a függetlenségellenes erők behozhatatlan előnyre tettek szert: 32 választókörzetből 30-ban már megvannak az eredmények, és a több mint 1 millió 800 ezer Nem szavazat – vagyis a függetlenséget elvető voksok – már behozhatatlan előnyt jelent az unionisták számára a valamivel több mint 1 millió 500 ezer Igen szavazattal szemben. Mindez azt jelenti, hogy

Skócia 55-45 arányban szavazott arra, hogy nem akar önálló lenni.

Az unionisták annak ellenére győztek, hogy a legnagyobb népességű választókerületben, Glasgowban a függetlenségpárti erők kerültek többségbe. Glasgowban, a legnagyobb skót városban a voksolók 53 százaléka szavazott Skócia függetlenségére, 47 százalékuk az elszakadás ellen.

A népszavazást szorgalmazó, a Skót Nemzeti Párt színeiben kormányzó Alex Salmond skót miniszterelnök már el is ismerte vereségét. Nicolas Sturgeon miniszterelnök-helyettes mindemellett azt mondta: a népszavazásból a függetlenséget elvető tábor valószínűsíthető győzelme ellenére sem lehet azt a következtetést levonni, hogy Skócia a jelenlegi helyzet változatlanságára voksolt. A BBC hírtelevíziónak nyilatkozva „keserves csalódásnak" nevezte a várható eredményt, de hangsúlyozta: több mint egymillióan szavaztak Skócia függetlenségére.

Sturgeon hozzátette: biztos benne, hogy azok is, akik az elszakadás ellen voksoltak, ezt abban a reményben tették, hogy

a skót parlament jelentősen kiszélesített döntési jogköröket kap,

ha Skócia Nagy-Britannia tagja marad. Mindebből a változások iránti vágy tűnik ki - mondta.

David Cameron brit miniszterelnök péntek reggel telefonon gratulált a függetlenségellenes kampányt irányító, Better Together (Jobb együtt) nevű szervezetnek.

Sturgeon arra célzott, hogy a brit kormány – amely természetesen az unió mellett kampányolt – ígéretet tett arra, hogy amennyiben a skótok nem szakadnak el, a jelenleginél is nagyobb önállóságot biztosít a Felföld népének, a beszedett adók megtartása, a költségvetési prioritások meghatározása és a jóléti állam kiépítése terén kaphat több hatáskört a skót vezetés.

Úgyhogy hiába bont pezsgőt vagy whiskyt Traian Băsescu román elnök, aki még csütörtök este nyilatkozatban fejezte ki abbéli reményét, hogy Nagy-Britannia egyben marad. Ahogy a skót függetlenségi népszavazás és a magyar autonómiatörekvések között hisztérikus hangnemben párhuzamot vonó többi román politikus és publicista, a jelek szerint ő sem érti, hogy a referendum végeredménye mindenképpen azt jelenti, hogy Skócia az eddiginél is nagyobb önállóságot kap. Szóval ha a román politikum most ezt ünnepli, akkor csak szólnánk: mi is hasonló intézkedéseket várunk.

Cameron: Skóciát és Angliát is nagyobb önrendelkezés illeti meg

Skóciát a jövőben még nagyobb önrendelkezési jogok illetik meg, de ebből az is következik, hogy az Egyesült Királyság többi nemzetének, köztük Angliának is nagyobb beleszólást kell adni saját ügyeibe - mondta pénteken, a skóciai népszavazás eredményét kommentálva David Cameron brit miniszterelnök.
Cameron a Downing Streeten felolvasott nyilatkozatában nem mondta ki, hogy külön angol parlament létrehozását tervezné, kijelentette ugyanakkor, hogy „határozott választ" igényel „az angol törvényekre angol szavazatok" kérdése.
A kormányfő egyenes utalást tett arra is, hogy nincs lehetőség a skóciai függetlenségi népszavazás belátható időn belüli megismétlésére. Kijelentette: a referendum ezt a kérdést „egy nemzedéknyi, talán egy egész életnyi időre rendezte".

Kép: mirror.co.uk
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Magyar Pétert is megfogta Tusványos jelmondata – ez várható az idei szabadegyetemen
Krónika

Magyar Pétert is megfogta Tusványos jelmondata – ez várható az idei szabadegyetemen

Lesz-e vagy sem, ki lesz ott és ki nem, ki hív meg kit és kit nem, ki utasítja vissza és ki nem – az elmúlt hónapokban ezek a kérdések „csapták a reklámot” az idei Tusványosnak. Magyar Péternek a jelek szerint bejött az idei jelmondat: „Veled teljes!”.

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”
Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap